A kerítésem felújítása miatt jelentett fel valaki. Azzal vádolt a bíróságon, hogy szabálytalanul újat építek. A Magyar nyelv értelmező kéziszótárára hivatkoztam és magyaráztam, az a művelet, amit elvégeztem, felújítás. A bíróság elmarasztalt, nem felelt meg a hivatkozás. A történetet Bucsi Szabó Zsolt, az Akadémiai Kiadó igazgatója mondta el azt bizonyítandó, hogy mennyire sarokpontja a közéletnek az értelmező szótár. Az, hogy fogalmakon, információkon ugyanazt értsék az egymással kommunikáló emberek. De elegendő arra gondolni, hogy pár évvel korábban a polgár szó mibenlétét vitatta a nyilvánosság előtt két kormányfő-jelölt, mert bizony nagyon más tartalmat kölcsönöztek a fogalomnak.
Az Akadémiai Kiadó tíz évnyi munkával állította össze és jelentette meg a második Magyar értelmező kéziszótárt, az 1972-es korábbi kiadványhoz képest 5 ezer új címszóval gyarapodott ez a kötet. Az élet minden területe gondoskodott arról, hogy új fogalmak gyarapítsák kommunikációnkat, s így a szótár is több adattal gazdagítja olvasóit. A mennyiségi robbanás olyan szakmáknak köszönhető, mint amilyen az informatika: a szaknyelv is, a szaknyelvi szlogen is kölcsönzött számos új, s immáron a magyar nyelvben használatos fogalmat. A sport – annak különösen az úgynevezett tévéképes ágai -, s külön az extrém sportok népes csoportja adott feladatot a szótár szerkesztőinek. A gazdasági, üzleti élet mellett a múlt is gondoskodott arról, hogy új, illetve régi-új fogalmak kerüljenek be a kötetbe, a táblabíró, az ítélőtábla a legújabb időkben ismét naponta mondjuk, olvassuk e szavakat. De másféle kiegészítés, értelmezés tartózik a kártya fogalomhoz például. Hiszen most már nem a játék egyik eszköze csupán, hanem kártyával lépünk be a munkahelyünkre, bankkártyával fizetünk, s le is kell olvasni – kártyaleolvasóval – a mágnescsíkos lapocskát.
A kiadó e napokban jelenteti meg a 75 ezer szócikket tartalmazó, 7500 forintba kerülő kötetet, melyet amúgy éppen a közelmúltban hamisítottak is. Magyar értelmező kéziszótár címen 5 ezer szó magyarázatából álló könyv került ugyanis a boltokba, a kiadványnak semmi köze nincs az Akadémiai Kiadó tudományos igényű munkájához.
g. l.
Értelmező szótár új szakmák fogalmaival
Még meg sem jelent, de már hamisítják a Magyar értelmező kéziszótárt. Az Akadémiai Kiadó tíz évnyi munkája eredményeként most készült el a valódi, 75 ezer címszót tartalmazó kötet, benne az informatika azon szavaival, melyek már részei lettek a magyar nyelvnek.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.