Eltűnőben a német és osztrák tulajdonosok a hazai cégvilágban

2022-ben minden hatodik vállalkozás, ami tisztán hazai érdekeltségű és milliárdos árbevételt ért el Magyarországon, új szereplője ennek a körnek. A külföldi befolyású cégek aránya tovább csökkent, jelenleg a milliárdos árbevételt meghaladó cégek között 26 százalék, míg a 100 millió feletti vállalkozásoknál csak 10 százalék.

Az arányok csökkenésén túl azonban fontos kiemelni, hogy abszolútértékben nem csökkent a külföldi érdekeltségű hazai cégek száma, a tisztán hazai érdekeltségű cégek száma viszont meredeken emelkedett a magasabb árbevételi szegmensekben is.

Német és osztrák tulajdonosok eltűnőben

Jelenleg az Ukrajnához kapcsolódó társas vállalkozások képviselik a legnagyobb részt, ami egy változás az előző időszakhoz képest. Korábban a legtöbb külföldi érdekeltségű hazai vállalat Németországból és Ausztriából származott, ám szerepük évről évre csökken a hazai cégbázisban.

Ugyanakkor a Szlovákiához, Szerbiához és Ukrajnához kapcsolódó cégek száma emelkedik. A román tulajdonosok aránya szignifikánsan csökkent az elmúlt évek során, de ez inkább a romániai cégtemetők visszaszorulására utal, ami alapvetően pozitív fejlemény.

(Forrás: Opten)
(Forrás: Opten)

Iparági eloszlást vizsgálva számottevő különbségek mutatkoznak az egyes ágazatok között. Kiemelkedő a külföldi tulajdonosok jelentősége a kereskedelmi szektorban, ahol 11,6 ezer cég működik, és mind abszolút értékben, mind arányaiban (27,7 százalék) magas a külföldi tulajdonosok súlya. Ugyancsak fontos megemlíteni az ingatlanügyletek szektorát, ahol közel 6 ezer cég tevékenykedik, és a külföldi tulajdonosok aránya 14,2 százalék.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo