Eltűnőben a német és osztrák tulajdonosok a hazai cégvilágban

2022-ben minden hatodik vállalkozás, ami tisztán hazai érdekeltségű és milliárdos árbevételt ért el Magyarországon, új szereplője ennek a körnek. A külföldi befolyású cégek aránya tovább csökkent, jelenleg a milliárdos árbevételt meghaladó cégek között 26 százalék, míg a 100 millió feletti vállalkozásoknál csak 10 százalék.

Az Opten elezése szerint az évek során egyre több Magyarországon bejegyzett társas vállalkozás éri el az 1 milliárd forintos éves árbevételt, és a 2022. évi infláció tovább erősítette ezt a tendenciát.

Jelenleg mintegy 14,5 ezer vállalkozás tartozik ebbe az elit klubba. Az infláció hatása erőteljesen érződik, az 1 milliárd forint feletti árbevételű cégek száma 14 százalék-kal nőtt 2021-hez képest. Bár a fogyasztói árindex növekedése természetesen hozzájárul az árbevételi limitek emelkedéséhez, a felső szegmensekben lévő cégek növekedése jelentősen meghaladja az infláció mértékét. Ez a növekedés ténylegesen a hazai társas vállalkozások erősödését mutatja.

Az elmúlt 10 évben a fogyasztói árindex közel 48 százalékkal emelkedett, míg a hazai társas vállalkozások száma a 100 millió forint feletti árbevételi szegmensben 94,4 százalékkal nőtt. Az 1 milliárd forint feletti szegmensben kimagasló a növekedés, ahol ez 167 százalékot ért el. Bár a multinacionális vállalatok aránya növekszik a magasabb árbevételi szegmensekben, az elmúlt években minden szegmensben erős eltolódás figyelhető meg a tisztán hazai tulajdonú vállalkozások irányába.

(Forrás: Opten)
(Forrás: Opten)

Csökkenő külföldi befolyás

Az 1 milliárd forint éves árbevétel feletti szegmensben 10 évvel ezelőtt még 40 százalék felett volt a külföldi befolyással rendelkező vállalkozások aránya. Ez az arány folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedben, és 2022-re ez az arány 26 százalékra esett vissza. Szintén megfigyelhető a csökkenés a 100 millió forintos éves árbevételt elérő cégek körében, ebben a szegmensben 10 év alatt 18 százalékról 10 százalékra változott a külföldi cégek aránya.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo