Elszálltak a lakásárak: a panelek drágultak a legdurvábban

A fővárosi használt lakáspiacon az előző évben a panellakásoknál mérte a legnagyobb drágulást az Otthon Centrum, a házgyári technológiával épült ingatlanok átlagosan mintegy 35 százalékkal értek többet, mint egy évvel korábban. A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.

Ezek az árak 22,6 százalékkal haladták meg a 2024-es értéket. A legnagyobb áremelkedés az I. kerületben volt, ebben a városrészben 55 százalékkal drágultak a lakások. A legkisebb mértékben a XVIII. kerületben emelkedtek a lakásárak mindössze 2 százalékkal. A kerületek többségében 20-30 százalék közötti áremelkedést mért az Otthon Centrum a téglalakások szegmensében.

A panellakások fajlagos átlagára 1,12 millió forint volt az elmúlt évben, kerületenként 900 ezer – 1,3 millió forint közötti sávban mozgott. A csúsztatott zsalus épületek esetében ennél magasabb ár is előfordult, különösen a II. kerületben, ahol a négyzetméterár megközelítette az 1,5 millió forintot.

A nagyblokkos panellakásokért a XI. kerületekben kellett a legtöbbet fizetni átlagosan 1,28 millió forintot, amelytől a XIII. kerület alig maradt el 1,23 millió forintos átlag értékkel. Buda és a belvárosi kerületek többi lakótelepén ennél valamivel alacsonyabb árszint volt a jellemző: az átlagos négyzetméterár 1,1-1,2 millió forint között alakult, így például a III. és XIV. kerületben 1,16 millió forint volt az irányadó ár.

A külső pesti kerületekben a panellakások átlagos négyzetméterára megközelítette az egymillió forintot. Ebben a városrészben a XVII. kerület számított a legdrágábbnak 1,13 millió forinttal, míg a XIX. kerületben már 987 ezer forintért is elérhetők voltak egyes ingatlanok.

A panellakások négyzetméterára egy év alatt átlagosan 36 százalékkal nőtt, ami a legtöbb kerületet esetében 30-45 százalék közötti áremelkedést jelentett. A növekedés mértéke ugyanakkor jelentős a szórást mutatott: a XX. kerületben 50 százalékkal emelkedtek az árak, az ellenpólus pedig a VIII. kerület, ahol csak 5,5 százalékos volt a drágulás mértéke.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo