Előre menekülnek a mostani válságból a hazai turisztikai szereplők

Előrejelzések szerint a turisztikai szektor, és azon belül a vendégéjszakák száma globálisan 30 százalékkal nőhet majd 2023-ban, az idei 60 százalékos bővülést követően, azonban a teljes nemzetközi idegenforgalmi szegmens teljesítménye még így is elmarad majd a pandémia előtti szinttől. Sajnálatos módon a jelenlegi gazdasági helyzet, az energiaválság és a tomboló infláció a turisztikai- és vendéglátó szektor hazai szereplőire is negatívan hatnak. A turizmus digitalizációja azonban esedékesebb, mint valaha, hiszen a technológiai megoldások segítenek a költségcsökkentésben, illetve az ügyfélélmény növelésén keresztül a versenyképességet is erősítik – hívta fel a figyelmet Rasztovits Dávid a Digitális Turizmus Zrt. alapító-vezérigazgatója.

A két cég Magyarország mellett a nemzetközi piacra is kilép, ahol szintén közösen kínálnak majd digitalizációs megoldásokat a turisztikai szereplőknek. Ennek első lépéseként a Digitális Turizmus Zrt. részt vesz a most zajló World Travel & Tourism Council Global Summit szakmai rendezvényen, ahol a világ első számú turisztikai vezetőivel folytatnak megbeszéléseket. Illetve az itt szerzett tapasztalatok alapján hasznosítják majd itthon és a nemzetközi piacokon a világ vezető turisztikai trendjeit.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo