Előre menekülnek a mostani válságból a hazai turisztikai szereplők

Előrejelzések szerint a turisztikai szektor, és azon belül a vendégéjszakák száma globálisan 30 százalékkal nőhet majd 2023-ban, az idei 60 százalékos bővülést követően, azonban a teljes nemzetközi idegenforgalmi szegmens teljesítménye még így is elmarad majd a pandémia előtti szinttől. Sajnálatos módon a jelenlegi gazdasági helyzet, az energiaválság és a tomboló infláció a turisztikai- és vendéglátó szektor hazai szereplőire is negatívan hatnak. A turizmus digitalizációja azonban esedékesebb, mint valaha, hiszen a technológiai megoldások segítenek a költségcsökkentésben, illetve az ügyfélélmény növelésén keresztül a versenyképességet is erősítik – hívta fel a figyelmet Rasztovits Dávid a Digitális Turizmus Zrt. alapító-vezérigazgatója.

Az új turisztikai korszak két technológiai aranyháromszögön alapul

Az egyik aranyháromszög részét a készpénzmentes, kontaktusmentes és érintésmentes megoldások képezik, míg a másik automatizált, adatvezérelt és mesterséges intelligencia alapú. A koronavírus-járvány rámutatott, hogy a technológia segítségével számos kihívás küzdhető le a turizmus terén is.

Minden olyan jellegű dinamikára, amit az utóbbi két-két és fél év során tapasztaltunk, megoldást kellett találni, a digitalizáció pedig megoldásokat, eszközöket adott ehhez a kezünkbe, hogy egy adatvezérelt jövőképet tudjunk felépíteni. Évtizedek óta változás zajlott ugyan a világban, de az informatikai és infokommunikációs szektor szakértői azon az állásponton vannak, hogy a pandémia hat-nyolc évet repítette előre a szakmát digitális érettségben. Sokkal nyitottabbá váltak a vállalkozók és az állampolgárok arra, hogy a digitális megoldásokat beépítsék a saját életükbe. Márpedig, ha beépítik ezeket a megoldásokat, akkor sokkal egyszerűbben lesz tervezhető a jövő” – emelte ki Rasztovits Dávid.

„A megoldásaink óriási segítséget jelentenek a turisztikai szereplőknek, hiszen a DOQdrive-nak köszönhetően pillanatok alatt megvalósítható a vendégek azonosítása és becsekkolása – akár személyzet nélkül, automatizált módon. Másrészt szinte teljes papírmentességet tudunk biztosítani, ami szolgáltatói oldalról jelentős költségcsökkentést eredményez. A turizmusban elsődleges fontosságú az ügyfélélmény, az egész szektor erre alapul. Számos olyan funkciót lehet digitalizálni, amelyek nem az élményről, hanem az adminisztrációról szólnak, ezzel a digitalizációban előrelépő szereplők a versenyképességüket is növelik, ami a jelenlegi válságos gazdasági helyzetben létfontosságú” – húzta alá Hortobágyi Ágoston a DOQdrive-ot fejlesztő DO-Q-MENT Digitális Kft. alapító-ügyvezetője 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo