Elképesztő méreteket ölt a fekete foglalkoztatás az építőiparban

Az építőipar adta tavaly a feketén foglalkoztatott munkavállalók 51 százalékát a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által vizsgált ágazatok közül - közölte a hatóság adatai alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Azonban rámutattak, hogy a 2021-ben bevezetett új szabályozás szerint a bejelentés nélküli foglalkoztatásnál a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságnak kötelezni kell a munkáltatót az ellenőrzés napjától számított 30 napos visszamenőleges bejelentésre. Ezáltal az ÉVOSZ szerint az ilyen "trükkök" már nem sokat érnek.

Általános tapasztalat, hogy az elmúlt években a munkáltatói járulékterhek folyamatos csökkenése nem eredményezte a fekete foglalkoztatás jelentős változását.

Kitértek a harmadik országbeliek, a vendégmunkások szabálytalan foglalkoztatására is, amely rendszerint a munkavállalási engedély teljes hiányával, vagy más munkáltatóhoz szóló, illetve lejárt engedéllyel valósult meg. Erőteljesen felvethető a minősített munkaerőkölcsönző vállalkozások felelőssége is.

(MTI) 

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo