Elárulja az Apeh, mit tegyen, ha jön a revizor

Nyílt napot tart az ország valamennyi régióközpontjában és megyeszékhelyen október 28-án az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a mindennapi munka bemutatásával a hivatal fő célja az, hogy a hatósági tevékenység mellett erősítse a szolgáltató jellegéről kialakult képet, s ezáltal is javuljon az adózási hajlandóság. Bezerédj István reformkori politikus, az első nemesi adózó születésének évfordulóján az adóhatósági nyílt napon az érdeklődők közérthető formában hallhatnak rövid előadásokat az adóügyi kérdésekről, s választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogy mi a teendő, ha jön a revizor.

Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a végrehajtási, felszámolási eljárások rendszerébe, illetve a fizetési könnyítések kérelmezésének kérdéskörébe.

Az állami adóhatóság intézményeit felkeresők kitölthetik az adózási ismeretekről szóló totót is, s a látogatók, nevük megadása nélkül kitölthetik az adótitok védelmét szem előtt tartva összeállított kérdőívet is. Ennek alapján az APEH kaphat képet arról, hogy ki, milyen módon került kapcsolatba az idén a hivatallal, mit tart jellemzőnek róla és munkatársairól, illetve miért látogatott el a nyílt napon az adóhivatalba. A bemutatók helyszínén az adóhatóság ötletládákat is elhelyez, s várja a látogatók javaslatait, észrevételeit az APEH munkájáról, tevékenységéről.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo