Egységes 10 százalékos amerikai vám közeleg a nyakunkba

A német Handelsblatt értesülései szerint az Európai Bizottság elfogadhatja az egységes, 10 százalékos amerikai vámokat. A bizottság álláspontja szerint a Trump adminisztráció az amerikai költségvetés finanszírozása érdekében ragaszkodni fog a 10 százalékos vámhoz, ugyanakkor a bizottság bízik abban, hogy a 25 százalékos szektorális vámok alól sikerül mentességet kiharcolniuk a tárgyalások során.

Állítólag az autókra vonatkozó vámok terén zajlik nagy alkudozás, melynek része, hogy az EU néhány amerikai szabványt — például az amerikai töréstesztek eredményét — is elfogadná.

Nagyon kellenek Trumpnak a vámbevételek
Nagyon kellenek Trumpnak a vámbevételek
Fotó: Depositphotos
Donald Trump és Keir Starmer brit miniszterelnök a G7 csúcson véglegesítette a májusban bejelentett kereskedelmi megállapodást, amely tartalmazza a jármű-, és repülőgépipari vámokat, a konkrét részletek ugyanakkor továbbra sem ismertek. Bár az Egyesült Királysággal meg tudtak egyezni, a japán miniszterelnökkel nem sikerült dűlőre jutni a találkozó során. (Erstemarket)

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo