Különösen a vásárlások száma növekszik a pihenőnapon. Idén az első félévben 28 millió vásárlás jutott a vasárnapokra, míg tavaly január-júniusban még csak 23, egy évvel korábban pedig 21 millió.
A napi fogyasztási cikkek forgalmából a hét napjai közül a vasárnapokra 4 százalék jut idén az első hat hónapban. Értékben kifejezve 37 milliárd forint.
Kiemelkedő szerepet játszanak a hipermarketek, mivel a hét napjai közül forgalmuk 8 százaléka jut a vasárnapokra. Ugyanez a mutató meghaladja az átlagot a C+C áruházakban is, a háztartások beszerzéseinél – 6 százalékkal.
Éppen átlagos a szupermarketek részesedése 4 százalékkal. Átlag alatti az önálló kis boltoké 3, lánchoz tartozó kis boltoké, illetve drogériáké 2-2, valamint a diszkontoké 1 százalékkal.
Országosan legerősebb forgalmú nap a péntek, amikor a kiskereskedelem a napi fogyasztási cikkek forgalmának 21 százalékát bonyolította le 2003 első félévében. Egyik kivétel a hipermarket, ahol a szombat a csúcs 23 százalékkal. Másik kivétel pedig az önálló kis bolt, ahol a péntekre és szombatra egyformán 21-21 százalék jut.
Ha azonban a vásárlások számát nézzük, akkor a legtöbb pénztári blokkot mindegyik bolttípusban pénteken adják ki az üzletekben.
A vásárlások egyenetlenül oszlanak meg. Szám szerint 70 százalékuk déli 12 óráig lebonyolódik, nagy részük célja a napi friss élelmiszer beszerzése. A többi vásárlás zöme este nyolcig megtörténik.
Értékben viszont már csak 63 százalék jut délelőttre, s jó egyharmad délutánra.
Akik este nyolc után vásárolnak, azok az átlagosnál nagyobb összegeket költenek. A kereskedelem este nyolctól reggelig az összes forgalom 1 százalékát bonyolítja le, ami idén az első félévben 7 milliárd forintot tett ki. A bolttípusok közül csak a hipermarketekben számottevő az éjszakai vásárlások értéke.
Egyre többen vásárolnak vasárnap
A vasárnapi vásárlás nem csak a karácsonyi szezonra, hanem az év többi részére is jellemző. Már 63 milliárd forintért vásároltak a háztartások a hét utolsó napjain napi fogyasztási cikket a múlt évben. Többek között ezt állapítja meg a GfK Piackutató Intézet „Kereskedelmi Analízisek 2003 első félév” című tanulmánya.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.