Egyre többen tömegközlekednek

Az üzemanyag drágulása miatt egyre több amerikai hagyja otthon autóját, s inkább a tömegközlekedést veszi igénybe. Az amerikai közlekedési vállalatok szövetségének adatai szerint tavaly közel 10 milliárdan utaztak elővárosi vonattal, illetve busszal, 1,3 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A szakemberek szerint számuk tovább fog növekedni, mert nemcsak a benzin lesz drágább, hanem a parkolás is: az üzemanyag ára az elmúlt három évben közel háromszorosára emelkedett, s Manhattanben például napi 300-500 dollárba kerül a parkolás.

A távolabbi jövő sem túl kecsegtető: előrejelzések szerint 2020-ban világszerte egy milliárd személygépkocsi lesz az utakon, s ez elsősorban a nagy városok életét nehezíti majd meg. New Yorkban 2030-ban valószínűleg már csak a legtehetősebbek engedhetik majd meg maguknak, hogy autót tartsanak. Mindamellett a közlekedési káosz elkerülésére már vannak - meglehetősen drasztikus - elképzelések: megfizettetnének minden egyes mérföldet, amit az autós a legforgalmasabb útvonalakon megtesz.  szakemberek szerint számuk tovább fog növekedni, mert nemcsak a benzin lesz drágább, hanem a parkolás is: az üzemanyag ára az elmúlt három évben közel háromszorosára emelkedett, s Manhattanben például napi 300-500 dollárba kerül a parkolás.

A távolabbi jövő sem túl kecsegtető:előrejelzések szerint 2020-ban világszerte egy milliárd személygépkocsi lesz az utakon, s ez elsősorban a nagy városok életét nehezíti majd meg. New Yorkban 2030-ban valószínűleg már csak a legtehetősebbek engedhetik majd meg maguknak, hogy autót tartsanak. Mindamellett a közlekedési káosz elkerülésére már vannak - meglehetősen drasztikus - elképzelések: megfizettetnének minden egyes mérföldet, amit az autós a legforgalmasabb útvonalakon megtesz.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo