Egyre jobban élünk

Az Európai Bizottság szerint tavaly a termelékenység növekedése az EU-ban elérte a három százalékot, amely 2000 óta a legmagasabb arány, s amellyel Európa túlszárnyalta az Egyesült Államokat (1,4 %) is.

A termelékenység, amelyet az egy alkalmazottra jutó GDP növekedés alapján számítanak ki 1,5 százalékkal nőtt az EU 27 tagországában, míg 2000 és 2005 között a növekedés 1,2 százalékos volt - írja az EUvonal. Nőtt a foglalkoztatás is, mégpedig 1,6 százalékkal, ami ugyancsak jó eredmény, hiszen az előző ötéves ciklusban ez az arány mindössze 0,5 százalékot ért el. A növekedés minden ország, minden szektorát érintette.

A versenyképességi jelentés a lisszaboni stratégia mikrogazdasági pillérét, főleg a technológiai fejlesztéseket, az információs és kommunikációs technológiákat, a versenyt, a termékpiacok reformját, valamint az infrastrukturális fejlesztéseket vizsgálja.

A jelentés kiemeli, hogy az EU-szintű koordináció erősíti a versenyképesség növelését célzó reformokat. A Bizottság úgy véli, hogy a gyáripar továbbra is a gazdasági növekedés motorja marad. (Itthon Széles Gábor szerint nyugdíjasok menthetik meg a gazdaságot.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo