Egyre kínzóbbak a nyarak, ez pedig a lakáspiacra is hatással van

A saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy évről évre egyre erősebbek a hőhullámok, de a statisztikák is ezt támasztják alá. A tendencia pedig a lakáspiacon is érezteti hatását, egyrészt ma már nem biztos, hogy azok a legvonzóbb ingatlanok, amik tíz-húsz éve, másrészt egyre fontosabb a klímaberendezés megléte egy lakásban – emeli ki friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.

Persze sok múlik egy lakás elhelyezkedésén, hiszen egy belvárosi ingatlan eleve rosszabb eséllyel indul a meleg ellen folytatott versenyben, mint egy zöldövezetben fekvő. A hűtés iránti igényt növelte az is, hogy 2020 után egyre elterjedtebb lett a home office, ami miatt az emberek sokkal több időt töltenek otthon, mint korábban.

„Ma már az újépítésű lakásoknál a vevők teljesen jogos elvárása az árnyékolás és a klimatizálás lehetősége, ezek szinte alapfelszereltségei egy lakásnak” – emelte ki Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A szakember szerint a használt lakások esetében is átalakulhatnak a vevői preferenciák, nem biztos, hogy a mostani időjárási viszonyok mellett ugyanazok a hívószavak, mint pár évtizede. „Egy időben például általános volt a hirdetésekben kiemelni, hogy déli fekvésű, napos az ingatlan, viszont ma már a vevők egyre nagyobb része számára lehet ugyanez hátrány.”

A kereslet megváltozása miatt az eladóknak is érdemes lehet lépni, egy eladó lakás árához képest például elhanyagolható költség lehet a klímaberendezés, vagy valamilyen árnyékoló beszerelése, mégis megdobhatja az árat, illetve fokozhatja az érdeklődést. De ugyanígy fontos lehet az épület szigetelése is, mely nem csak télen segíthet megtartani a hőt, hanem nyáron is csökkentheti a benti hőmérsékletet. Részben ezért ma például a panellakások piacán egyértelműen a felújított, panelprogramos ingatlanok iránt nagy az érdeklődés. A külső szigetelés mellett hívószó lehet a vevők szemében a nyílászárók kicserélése, mely szintén sokat segíthet a hőmérséklet megtartásában.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo