Egyre borúsabbak a gazdák

Romlottak az agrár- és élelmiszergazdaság szereplőinek kilátásai, de lehetnek termelők, akiknek kedvezőbbé válik a helyzetük.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Továbbra is nehéz helyzetben az állati termékpályák

Az állati termékeket előállító termékpályák közül a húsmarha-tenyésztőknél a forint euróval szembeni gyenge árfolyama és az extenzív tartás támogatja a jövedelmezőséget, a kilátások azonban így is romlottak az év elejihez képest. A tejtermelésben szintén csökkenés figyelhető meg, az állatok tejhozama ugyanis apad a melegben, a legelők pedig nincsenek jó állapotban az aszály miatt.

Az abrakfogyasztó állatok, a sertés és a baromfi esetében meredeken emelkednek az árak. Ez részben kompenzálja a takarmány jelentős mértékű, akár 50-70 százalékos drágulását, az istállók világításához, hűtéséhez, fűtéséhez szükséges energia árának növekedése viszont még nem épült be az árakba. A vágócsirke kilogrammonkénti ára rövid időn belül elérheti az 500 forintot. (Az agráriumban utolsó „békeévnek” tekintett 2019 elején még 260 forint volt.) A gyors biológiai ciklus miatt a baromfitermékpályán fellépő hatások jelzik az állati termékeket előállító többi termékpályán várható változásokat, ez most is így van, romlottak a kilátások.

Bizakodók a kertészetek

A Takarék AgrárTrend Indexben vizsgált termékpályák közül 2022 második negyedévében a hajtatott zöldségeket termesztő kertészetek adták a leginkább pozitív, átlag feletti helyzetértékelést. A megkérdezettek nem tapasztaltak keresletcsökkenést, és ugyan emelkedett az inputanyagok ára, a termékpályának – európai viszonylatban is – komoly versenyelőnye, hogy jelentős részben geotermikus energiára alapozott.

A zárt termelési rendszer miatt pedig az aszály sem sújtja őket. A gyümölcstermesztők helyzetét nehezíti, hogy bár a tavaszi fagyok nem voltak kemények, a hűtőházak rendkívül nagy energiafogyasztók, a feldolgozás során pedig gázt is használnak. Ez óriási többletköltséget jelent, ami ahhoz vezethet, hogy a termelői ár növekedésénél lényegesen nagyobb mértékben emelkedik majd a gyümölcsök ára a kiskereskedelmi forgalomban.

A szőlő-bor termékpályán egyelőre átlagosak a kilátások. A szőlő kevésbé érzékeny az aszályra, az pedig, hogy milyen lesz az idei termés, és mennyi bor kerül a pincékbe, a harmadik negyedévben dől el.

A fogyasztás esetleges csökkenése foglalkoztatja az agrárium szereplőit

Szelektíven, de foglalkoztatja az agrárágazatot, hogy mi az az árszint, amely már esetleg csökkenést okoz a fogyasztásban. Elsősorban a gyümölcstermesztők, a szőlő-bortermelők, illetve az egyes termékpályák azon szereplői veszik számba ennek lehetőségét, akik nem napi fogyasztási cikknek számító árut állítanak elő. Vannak azonban olyan ágazati szereplők is, akik például alapvetőnek tekinthető hústermékek esetében is a fogyasztás csökkenésére számítanak. A Takarékbank és az MKB Bank elemzői emlékeztettek arra, hogy pár üzletláncot, főként a diszkontokat kivéve csökkent a forgalom volumene a boltokban.

Recessziós környezetben azonban jellemzően emelkedni szokott az élelmiszer-fogyasztás relatív aránya: a fogyasztói kosárból elsősorban tehát nem az élelmiszerek, hanem egyéb, nem alapvetőnek ítélt termékek kerülnek ki. A szakértők szerint azt előre lehet vetíteni, hogy a fogyasztás szerkezetében változás következik be, előtérbe kerülnek az áruházak sajátmárkás termékei, továbbá nőhet a szénhidrátfogyasztás aránya. Ez a változás azonban eltérően alakul majd az egyes jövedelmi osztályokban.

Véleményvezér

Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo