Egyetlen negyedév alatt 9 milliárd forintot loptak a bankkártyás csalók

A második negyedévben is közel 9 milliárd forintos kárt okoztak a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint, ami több mint egyötödével meghaladja az egy évvel korábbi értéket. A CIB Bank szakértői szerint a még mindig milliárdos nagyságrendű károk arra figyelmeztetnek, hogy fokozott figyelem szükséges az elektronikus pénzügyi műveleteknél, csalás gyanújakor pedig haladéktalanul jelenteni kell az esetet.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A második negyedévben is jelentős károkat okoztak a bankkártyás, illetve elektronikus pénzforgalomhoz kapcsolódó visszaélések Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint* április és június között összesen közel 9 milliárd forintos kárt okoztak a csalók, ami 22,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Kisebb ütemben ugyan, de emelkedett a sikeres visszaélések száma is: a második negyedévben összesen 56,4 ezer esetet regisztrált a jegybank, ami 12,4 százalékkal több az egy évvel korábbi, bő 50 ezernél. Az első negyedévhez mérten ugyanakkor sokat javult a helyzet, hiszen akkor még több mint 16 milliárd forintos kárt okoztak a visszaélések.

Nagyon felkészültek a csalók
Nagyon felkészültek a csalók
Fotó: Pixabay
A károk nagyobb részét az elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések okozzák: ezek legnagyobb részénél a csalók az áldozat internet- vagy mobilbankjához szereznek elérést valamilyen manipuláció útján, és utalják el a rendelkezésre álló összeget. Az MNB adatai szerint az elektronikus pénzforgalomban elkövetett sikeres visszaélések száma meghaladta a 4500-at a második negyedévben, az okozott kár értéke pedig hatmilliárd forint közelében alakult: előbbi 4,7 százalékos csökkenést, utóbbi viszont 14,6 százalékos emelkedést tükröz 2023. második negyedévéhez viszonyítva. Eközben a pénzügyi szolgáltatóknak hozzávetőleg 5900 csalási kísérletet sikerült megakadályozniuk, amelyek összesített értéke meghaladta a 4,6 milliárd forintot. A bankkártyás visszaélések száma 14,6 százalékkal, 52 ezer közelébe emelkedett egy év alatt, az általuk okozott kár pedig 43,3 százalékkal, 2,8 milliárd forint közelébe nőtt. Mindezek nyomán az összes sikeres visszaélés száma 12,4 százalékkal, 56,4 ezer közelébe nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a kimutatott kárérték pedig 7,1-ről 8,7 milliárd forintra emelkedett.

Véleményvezér

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.
Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát

Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát 

Nagyot lehet külföldön nyerni, ha jól figyeljük az árakat.
A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek 

Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo