Demo Day: a legígéretesebb startup projektek napja

Csapattagonként 1-1 millió forintos kiemelt ösztöndíjat kapnak a legpiacképesebbnek ítélt egyetemi innovációs projektek a Hungarian Startup University Program (HSUP) keretében. A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó két féléves egyetemi kurzust idén is a Demo Day zárta július 3-án a Bosch Budapest Innovációs Kampuszán. Az eseményen neves szakemberekből álló zsűri előtt 15 csapat mutatta be innovatív projektjét, amelyek közül a legígéretesebbek szakmai felajánlásokkal is gazdagodtak.  

A HSUP egy hiánypótló, két féléves egyetemi kurzus, amely immár ötödik éve vezeti be a hallgatókat a vállalkozásindítás és az innovációs ökoszisztéma alapjaiba. A program célja, hogy gyakorlati tudást adjon át a startupok világáról, miközben ösztöndíjjal támogatja a legígéretesebb ötletek kidolgozását. A legjobban teljesítő hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy mentorálás mellett akár saját startupot is indítsanak. A programban eddig közel 20 ezer egyetemi tanuló vett részt. 

Ennek megfelelően a program két részből áll: az első félévben a jelentkezők az innovatív gondolkodásmódot és a startup világot ismerik meg angol nyelvű, e-learning tananyagokon keresztül, míg a második félévben akadémiai és piaci szakemberek, mentorok segítségével egy startup vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás megszerzése van fókuszban.

A program minden évben a Demo Day-jel zárul, ahol az elindított projektek közül (2025-ben 143 projektcsapat alakult) a legpiacképesebb 15 mutatkozhat be egy befektetőkből, startup szakértőkből álló zsűri előtt. 

„Stratégiai célunk, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg az innováció és az innovatív vállalkozások világával, majd később váljon startup alapítóvá és sikeres vállalkozóvá. A HSUP igazi zászlóshajó program az innovációs képzések területén, hiszen az elmúlt 5 évben nemcsak közel 20 ezren vettek részt a programban, de annak eredményeként számos startup vállalkozás indult el sikeresen” – hangsúlyozta az eseményen Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója. 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo