Csökkenő vállalkozói terhek!

2008. március 31-étől a csomagküldő kereskedés üzlethelyiség nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységnek minősül. Ez idáig versenyhátrányt okozott.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2007 nyarán a kereskedelmi törvény módosítását kezdeményezte, amelynek célja a csomagküldő kereskedőket terhelő, vevőszolgálati helyiség fenntartására vonatkozó kötelezettség eltörlése volt. Az Országgyűlés a törvény módosítását 2007. június 25-én fogadta el, a módosítással párhuzamosan megváltozott az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormány rendelet is.

Így 2008. március 31-étől a csomagküldő kereskedés üzlethelyiség nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységnek minősül. A vevőszolgálati helyiség fenntartására vonatkozó kötelezettség eltörlése a csomagküldő kereskedés esetében hosszú ideje meglévő igény volt a szakma részéről. A vevőszolgálati helyiség a legtöbb esetben nem bírt érdemi funkcióval: távértékesítésnél nem valószínű az, hogy a fogyasztó személyesen reklamáljon egy akár több száz kilométerre levő helyiségben.

A fogyasztók a távértékesítés során őket megillető jogaikat a kereskedővel való személyes találkozás nélkül is érvényesíthetik, például elállási joguk gyakorlásakor a hibás vagy nem kívánt terméket postán küldik vissza a kereskedőnek. A vevőszolgálati helyiség létesítése és fenntartása ilyen formán nem szolgálja hatékonyan a fogyasztók védelmét, azonban folyamatosan adminisztratív terhekkel és költségekkel jár a vállalkozások számára.

Mivel az EU-s országok döntő többsége nem alkalmaz ilyen jellegű kötelezettséget a csomagküldő kereskedelem határokon átnyúló jellege miatt - különösen igaz ez internetes kereskedelemre - a magyar vállalkozások versenyhátrányba kerültek, ezért vált szükségessé a törvénymódosítás.

A 2008. március 31-én hatályba lépő módosítás kedvezően érinti azon internetes kereskedőket is, akik a megrendelt terméket csomagküldés keretében szállítják ki, ám saját üzlethelyiséget nem kívánnak fenntartani. A módosítás eredményeképpen a csomagküldő kereskedőknek:

  • nem szükséges a csomagküldő kereskedés megkezdéséhez és folytatásához vevőszolgálati helyiséget fenntartani;
  • így értelemszerűen nem kell beszerezni az üzlethelyiséghez/vevőszolgálati helyiséghez szükséges működési engedélyt;
  • a jogszabályokban foglaltaknak természetesen továbbra is meg kell felelniük, különösen a távollevők között kötött szerződésekre és az elektronikus kereskedelemre vonatkozó jogszabályokban foglalt fogyasztóvédelmi és tájékoztatási kötelezettségeknek.

A módosítások nem érintik a forgalmazott termékekre vonatkozó speciális előírásokat. Az elektronikus kereskedelemmel és a most életbe lépő módosításokkal kapcsolatban további információk találhatóak a www.elker.hu oldalon.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo