Csökkenhet a szakadék a fővárosi és a vidéki fiatalok első lakáshoz jutási kilátásai között

A családi fészek elhagyása komoly anyagi vonzattal jár, kezdő ingatlankeresőként megfelelő jövedelem, megtakarítás és hitelképesség nélkül távoli vágyálomnak tűnhet a jó adásvétel megkötése. Az első lakásszerzésnél döntő szempont a családalapítás időszaka mellett a fiatalok önállósodási hajlama. Életkor alapján vizsgálva vidéken 25-34 éves kor között válhatnak ingatlantulajdonossá a fiatalok, míg Budapesten ez a szám akár 10 évvel is kitolódhat – derült ki az otpotthon.hu és az OTP Bank közös kutatásából.

Az átlagos 48 százalékkal szemben a fővárosban csak 43 százalék tudott saját ingatlant vásárolni. A régiók közötti különbségekben is hasonló a tendencia, a Közép-Magyarországon élők körében az átlagosnál alacsonyabb a családalapítás időszakában lakással rendelkezők aránya, míg a többi régió között nincs érdemi eltérés. A kiadó ingatlanban élő és/vagy saját lakással nem rendelkező 45 év feletti lakosság többsége pedig már nem számít arra, hogy ingatlanhoz juthat.

Mikor lehet időszerű a költözés a magyarok szerint?

A szülői ház elhagyásához a válaszadók 31 százaléka tartotta elengedhetetlen feltételnek az állandó munkahelyet és hozzá némi megtakarítást, 22 százalék szerint ennél korábban érdemes elköltözni otthonról, akár már 18 éves korban. Ugyanakkor a költözésnek inkább anyagi vonzata van, mint élethelyzethez kötődő, csupán 10 százalék gondolta úgy, hogy az élettárssal való összeköltözés jelöli ki a szülőktől való elköltözés időpontját, ennél csekélyebb arányban jelölték meg a házasságot és az első gyermek születését. A 18-24 éves korcsoportban átlagon felüli (13 százalék) azok aránya, akik szerint már 18 évesen érdemes lenne elköltözni és nagyobb részük bízik abban, hogy 25-34 éves korukra lesz saját otthonuk.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo