Csaknem kétmilliárdos kárt okoztak a viharok

A múlt szerdai, június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke meghaladhatja az 1,8 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A legtöbb káreseményt Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették, s kiemelkedően sok bejelentés érkezett Kecskemétről és környékéről. A legtöbb bejelentés vihar, jégverés és – kisebb mértékben – villámcsapás okozta károk miatt érkezett a társaságokhoz. Az erős szél sok helyen megbontotta tetőket, a jég pedig - különösen a palatetőkben - tett károkat, sok helyen maga a tetőhéjazat is súlyosan megsérült. Az erős szél fakidőléseket okozott, ami az ingatlanokban és a kerítésekben tett kárt. Súlyos károkat keletkeztek a mezőgazdaságban, a betakarításra váró, még lábon álló terményekben és a veteményesekben. A nem egy helyen diónyi nagyságú jég a gépjárművekben, elsősorban azok karosszériájában tett kárt.

A biztosító társaságok szakemberei arról számoltak be, hogy a tapasztalatok szerint egyre koncentráltabban alakulnak ki Magyarországon is extrém időjárási helyzetek, gyakran lokális viharok formájában, egy-egy kisebb területen előidézve igen súlyos károkat.  Több biztosítónál is arról számoltak be, hogy operatív intézkedéseket tettek: meggyorsították a kárrendezést, átcsoportosították a különösen érintett területekre a kárfelmérőket.

Kép: MTI Fotó: Balázs Attila

Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárási periódusa a május-augusztusi időszak. 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg pedig megközelítette a 70 milliárd forintot. Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatai alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések.

Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással.

Vihar, villámlás és felhőszakadás: mire fizet a biztosító?
Az elmúlt napok rendkívül csapadékos időjárása kapcsán jó ha tudjuk mire fizetnek a lakásbiztosítási szerződések. A Biztosítás.HU internetes portál összegyűjtötte, mire kell most figyelniük a lakástulajdonosoknak, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon sok lakóingatlan még ma is biztosítás nélküli Magyarországon.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo