Piaci szempontból ezért nem önmagában a találkozó ténye lesz meghatározó, hanem az, hogy milyen konkrét engedmények és megállapodások születnek. Ha Peking érdemben hozzájárul az Irán körüli geopolitikai kockázatok mérsékléséhez, Washington pedig lazít bizonyos technológiai vagy exportkorlátozásokon, mindkét fél időt nyerhet, miközben csökkentheti a saját gazdaságára nehezedő nyomást.

Tajvan és a fejlett technológiák ügyében azonban lényegesen szűkebb a kompromisszum tere. Ezek már nem egyszerűen kereskedelmi viták, hanem közvetlenül érintik az Egyesült Államok és Kína közötti hosszú távú stratégiai versenyt.

A washingtoni találkozót ezért egyelőre aligha lehet az amerikai–kínai kapcsolatok újrakezdéseként értelmezni. Sokkal inkább arról szólhat, hogy a két fél megpróbálja kezelhető keretek között tartani a versengést, miközben saját tárgyalási pozícióját erősíti. Trumpnak alacsonyabb energiaárakra és gyorsan érzékelhető gazdasági eredményekre van szüksége, míg Hszi számára a stabilabb kereskedelmi kapcsolatok és a kínai technológiai fejlődéshez szükséges mozgástér lehet a fontosabb.

Az első nap eseményei – a hivatalos fogadtatás és a két elnök nyitóbeszédei – egyelőre kevés konkrétumot hoztak. A piacok számára ezért a következő lépés lesz igazán fontos: hogy a diplomáciai gesztusokat követik-e olyan kézzelfogható megállapodások, amelyek az olajpiacon, a félvezetőszektorban vagy a szélesebb pénzügyi piacokon is éreztetik hatásukat.