A hatóság közlése szerint az áprilisban végzett vizsgálat megerősítette az eddigi tapasztalatokat, miszerint a dohányterméket és szeszes italokat forgalmazó vállalkozók gyakran megszegik a fiatalkorúak kiszolgálására vonatkozó szabályokat.
A hatóság az egységes bírságpolitika alapján összesen 229,1 millió forint bírságot szabott ki, amelyből 107,8 millió forint volt a fogyasztóvédelmi, és 121,3 forint a reklámfelügyeleti bírság. A bírságon felül a hatóság több esetben is úgy határozott, hogy megtiltja a kereskedelmi vagy vendéglátó-ipari egység számára dohánytermék, valamint alkohol tartalmú ital forgalmazását, sőt ideiglenes üzletbezárásra is sor került.
Az NFH szerint az idén még kétszer tartanak ebben a témában országos vizsgálatot.
Cigi, alkohol gyerekeknek: boltbezárások mindenütt
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) mintegy 230 millió forint bírságot szabott ki a 18 éven aluliakat alkohollal és dohányáruval kiszolgálókra.
Véleményvezér
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe
Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett
A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.