Célzott adóellenőrzésekbe kezdett a NAV

A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi. Új elemként jelent meg, hogy a transzferárazásban érintett vállalkozásoknak a kapcsolt tranzakciókra vonatkozó piaci árat és az azzal kapcsolatos további információkat már az éves társasági adóbevallásban rögzíteniük kell. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az adóhatóság az adatszolgáltatások ellenőrzése után célzott ellenőrzéseket indított a kapcsolt vállalkozással rendelkező társaságoknál, amely során sok esetben adóellenőrzésre is sor került, jelenleg jellemzően a 2021-es üzleti évre vonatkozóan – hívja fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. tanácsadó üzletágának igazgatója.

A társasági adóbevallásban szereplő adatszolgáltatás feldolgozása után az adóhatóság meg is kezdte ezen ügyletek ellenőrzését, melynek eredményeképpen jelenleg is számos adóellenőrzés van folyamatban, illetve továbbiak várhatóak.  

Korábban soha nem kellett ügyleti szintű adatszolgáltatást teljesíteni a kapcsolt tranzakciókról, de az látszik, hogy az adóhatóság egy elég hatékony fegyvert kapott a kezébe, amelynek egyelőre nem látjuk előre a hatását. Véleményem szerint a 2021. üzleti év vizsgálatára egyfajta tesztidőszakként tekint az adóhatóság, a nagy megállapításokra a 2022-es üzleti évre vonatkozó nyilvántartások ellenőrzésekor kell számítani.  ” – teszi hozzá Kiss Tamás.

Nagy a tét: jelentősen emelkedtek a transzferárazás mulasztási bírságai

A transzferár dokumentációs kötelezettség szigorításán túl a mulasztási bírság tételei is sokszorosára emelkedtek. A 2022. üzleti évtől ezek az összegek 5, illetve ismételt jogsértés esetén 10 millió forintra nőttek, ráadásul már nem adózóként szabják ki a bírságot, hanem kapcsolt (vagy összevont) ügyletenként – vagyis az 5 milliós összeg is megsokszorozódhat, ha több ügylet is kifogásolható az adóhatóság részéről.

„Mindez a cégektől nagyfokú figyelmet és előkészítést igényel: azonosítaniuk kell minden egyes tárgyévi kapcsolt ügyletet, a tranzakciókban részt vevő felek által ellátott funkciókat, viselt kockázatokat, továbbá hogy az alkalmazott ár megfelel-e a szokásos piaci árnak.  Ha a vállalkozás nem így jár el, nagy eséllyel teszi ki magát a mulasztási bírság kockázatának, ezért célszerű több időt szánni a transzferár dokumentációs teendők elvégzésére és időben elkezdeni a felkészülést. Ebben nagy segítség lehet egy dedikált transzferár szakértő bevonása, aki körültekintően, a jogszabályokhoz igazítva készíti el vagy módosítja a már meglévő nyilvántartást, miközben kiszűri a transzferár képzés során felmerülő kockázatokat” – mondja Kiss Tamás.

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo