Bukóban a használt elektromos autók árai

Látványos áresés jellemezte 2025 első felében a használt elektromos autók piacát Magyarországon. A Használtautó.hu összevetette 2024 és 2025 január-júniusra vonatkozóan a 10 legnépszerűbb elektromos autó adatait, ezek alapján az árzuhanás élén a Tesla állt. A Model 3 pedig ennek köszönhetően mára a legkeresettebb villanyautó lett hazánkban.

A típus egy év alatt átlagosan 2,7 millió forinttal lett olcsóbb, ami 16,7 százalékos csökkenést jelent, miközben az érdeklődések száma közel háromszorosára nőtt.

A Teslák árcsökkenése volt a legmagasabb

A Tesla Model 3 után 22 600-an érdeklődtek 2025 első felében, és 2800 aktív hirdetés közül válogathattak az érdeklődők. Az autók átlagosan 110 ezer kilométert futottak, és 4,6 évesek voltak. A korábbi listavezető BMW i-Sorozat visszaszorult a második helyre, noha még mindig erős kereslet mutatkozott iránta: 11 850 érdeklődő, 1650 hirdetés, és 67 ezer km-es átlagos futásteljesítmény jellemezte. Az árak itt kis mértékben, 2,9 százalékkal emelkedtek, 9,6 millió forintos átlagárra köszönhetően az újabb modellek bevezetésének, mint az i4, i5 vagy i7.

4 millió forint árelőny a használt ID.3-ak esetében

Az egyik legizgalmasabb új szereplő a listán a Volkswagen ID.3, amely a nyolcadik helyre került 4 920 leaddel és 510 aktív hirdetéssel. A típus átlagára 8,6 millió forint, miközben újkori ára 12,6 millió forint körül indul – azaz a néhány éves példányok 30 százalékkal olcsóbban szerezhetők be. Átlagosan 66 ezer kilométerrel és 3,8 éves átlagéletkorral kínálták ezeket a modelleket.

Már 5 millió alatt is találhatunk használt villanyautót

Harmadik helyen a Nissan Leaf szerepel, amelynek átlagára 15,2 százalékkal csökkent egy év alatt, így 2025 első felében már 4,99 millió forintért kínálták átlagosan, 82 ezer km futással és 6,4 éves átlagéletkorral. A Leaf iránti kereslet is nőtt: 13,5 százalékkal több érdeklődés érkezett rá, mint tavaly.

Szintén figyelemre méltó a Hyundai Kona és a Tesla Model Y teljesítménye. A Kona ára 9,9 százalékkal csökkent, jelenleg 8,15 millió forint az átlag, a Model Y esetében pedig még mindig 14,6 millió forintos átlagárat láthatunk, ami 12,9 százalékos csökkenést jelent 2024-hez képest. A Model Y-nál az érdeklődésszám 41,8 százalékkal ugrott meg.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo