A hazai piacon 365 körül maradt a forint kereskedése az euróval szemben. A külső környezetet elsősorban az amerikai–iráni feszültség újbóli erősödése és a 90 dollár fölé emelkedő Brent rontotta. Ezzel szemben támogató tényezőt jelentett a kormányzati bejelentés, hogy Magyarország teljesítette a mintegy 10 milliárd eurónyi uniós helyreállítási forrás lehívásához szükséges mérföldköveket, ami javíthatja a külső finanszírozási és költségvetési megítélést, miközben a dollár nap végi gyengülése is enyhítette a feltörekvő devizákra nehezedő nyomást.
Ma reggel is 365 körül jár az EURHUF kurzusa. A KSH második becslése alapján egy hajszálnyival nagyobb ütemben bővült a magyar gazdaság a második negyedévben, mint azt az előzetes adat után gondoltuk – írja az Erstemarket.