Biztató az első félév, de hamar jöhet a fordulat

Bár több eszközkategóriában is javított a magyar lízingpiac az első félévben, a gépjárművek és a termelőeszközök esetében is csökkenő rendelésállomány tapasztalható, ez pedig jelentősen kihathat a második félév eredményeire – ismertette Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. A szakember rámutatott arra is, hogy jelentős lökést adott a lízingpiacnak a személyautó-szegmensben hirdetett finanszírozási akció, így a lakossági szerződések darabszáma duplázódott a 2023-as első félévhez viszonyítva.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A szerződések harmada euró alapú

Idén továbbra is dominál a pénzügyi lízing, amely 2024 első félévében 81 százalékot tett ki a teljes állományból: ebből 238 milliárd forint a zárt végű, míg 146 milliárd forint a nyílt végű pénzügyi lízing. A kölcsön, amely főként az állami és EU-s támogatások esetében jellemző, jelentősen csökkent a támogatások kimerülése miatt, és csupán a piac 3,2 százalékát képviselte, szemben a tavalyi 11 százalékkal.

Az operatív lízing 58 milliárd forint finanszírozott összeggel zárta az első félévet, ami 12,4 százalékos részesedést jelent.  „A finanszírozás többsége személyautókra és kishaszonjárművekre irányult, ám itthon ez az egyes eszközkategóriákhoz képest még mindig kevésbé elterjedt, mint Nyugat-Európában” – tette hozzá Kőszegi László.

Az eurós finanszírozások aránya továbbra is magas, de a tavalyi évhez képest csökkent. Összességében az első félévben a teljes finanszírozott összeg nagyjából egyharmadát, míg a megkötött szerződések 16,5 százalékát teszik ki az euró alapú tranzakciók. A személyautók és a kisteherautók esetében az euróban megvalósult finanszírozás aránya kisebb, míg a nagyhaszonjármű szegmensben a szerződések jelentős része euróban került megkötésre. Emellett az egyéb gépeknél is jelentős az euró alapú konstrukciók részesedése.

„A jelenlegi kamatkörnyezet mellett kiemelten fontos, hogy az államilag támogatott lízingkonstrukciókhoz elsősorban a kis- és középvállalkozások (KKV) férhessenek hozzá, mivel ezeket a forrásokat teljes mértékben beruházásra fordítják. Az első félévben 86 milliárd forint értékben kötöttek ilyen konstrukciójú lízingszerződéseket az ügyfelek, összesen 4840 szerződést. Ez lényegében megegyezik a tavalyi darabszámmal, a finanszírozott összeg is csak enyhén magasabb” – részletezte a főtitkár.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo