Bevándorló vállalkozók

A Piac & Profit júliusi összevont számában sok minden más mellett más kultúrából érkezett sikeres vállalkozókat ismerhet meg. Szó van a JEREMIE program kifutásáról is és arról, hogy kiderülhetnek még turpisságok.Az innovatív üzletembereknek szóló magazinból megismerhet sikertörténeteket, hozzájuthat a hatékony cégvezetéshez szükséges tudáshoz.

A tartalomból:

Szenvedélybiznisz: bevándorló vállalkozók

A népek találkozásából számtalan jó dolog kisülhet, például olyan üzleti vállalkozások, amelyek talán épp azért lesznek sikeresek, mert az ötletgazda valami olyat tud, amit Magyarországon más nem, hisz más kultúrából érkezik. Amit viszont itt létrehoz – akár termék, akár szolgáltatás –, az már magyar: itt fejlesztik, itt gyártják és esetleg innen indul világhódító útra. A Piac & Profit július – augusztusi számában három külföldi beszél arról, miért alapított céget Magyarországon. Az ő szenvedélyük már nemcsak az üzletük, hanem az ország is, amelyben új otthonra leltek.

További részleteket itt olvashat!

Hogyan változtassuk meg a világot?

Ha nem arra koncentrálunk, hogy mik a lehetőségeink, hanem arra, hogy mi az, amit valójában meg akarunk oldani, gyorsabb és erősebb hatást érhetünk el. Itt az ideje átkapcsolni a gondolkodásunkat. A Piac & Profit cikkéből azt is megtudhatja, hogy ezt hogyan tegye.

További részletek itt olvashatók!

Összeállítás: miért a hazait?

Van egy furcsa magyar szokás: jobban szeretjük a külföldit. Azt gondoljuk, az jobb, mint amit mi tudunk. Holott sokszor éppen a helyi cég az, amelyik megérti a problémánkat, tudja rá a választ. A vállalatirányítási rendszerek esetében sem feltétlenül a nagy multinacionális szoftvercégek kínálatában kell keresnie egy hazai kkv-nak a számára ideálisat. Az összeállításban hazai szoftverfejlesztők beszélnek termékeikről és arról, hogy mi az, amit ők tudnak nyújtani a magyar kkv-knak, és esetleg a nagy multik nem.

További részletek itt olvashatók!

Etikus munkahely: mindenki másképp egyforma

Az etikus vállalat figyel az összes érintettjének jóllétére – a környezetre, a társadalomra is. Sokszor azonban megfeledkezünk arról, hogy az érintettek között a munkavállalók is ott vannak. Hazai és külföldi példákon keresztül bemutatjuk a legfontosabb elveket.

Lapozzon bele a magazinba!

Itt megrendelheti a Piac&profit Magazint!
Hónapról hónapra, a megadott címre postázzuk a lapot, így kényelmesen és egyszerűen hozzájut a Piac és Profit üzleti magazinhoz.
A digitális lapkiadás a 21. század technikája. Éljen környezettudatosan, váltson digitálisra! Fizessen elő, vásároljon digitális lapot!
Sorozat: etikus üzlet

Minden hónapban felkutatunk egy társadalmi vállalkozást, amely úgy szeretne profitot termelni, hogy közben a legfontosabb számára az, hogy tegyen valamit a szűkebben és tágabban értelmezett környezetéért. A nyári számunkban az Értéksziget webáruház alapítói vallanak vállalkozásépítésről és fogyatékosságról.

Mit ér a papír, ha magyar?

Duális oktatás – ennek fontosságában mindenki egyetért. Mármint a munkaadó, az oktatási intézmény és a nemzetgazdasági szaktárca egyaránt. Július 1-jével háromszáz szakiskola átkerült a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. A szaktárca azt szeretné elérni, hogy a jelenlegi ötvenezerről hetvenezerre nőjön az úgynevezett duális szakképzésben részt vevők száma. Megkérdeztük az érintetteket.

Kilőtt a startup-világ

A JEREMIE-pénzek többsége végül valószínűleg gazdára talál december 31-ig, de ez még messze nem azt jelenti, hogy ez egy sikersztori. Mint oly sok más Magyarországon, ez a program sem érintetlen a politikától, az állami ügyetlenkedéstől, vagy a magyaros kreativitástól. Oszkó Pétert, az OXO Labs alapítóját és Varga Jánost, a Quaestor-botrányban is érintett Core Venture igazgatóságának elnökét kértük, vonjon mérleget. Horgos Lénárd az M27 ABSOLVO üzletágvezető partnere pedig arról beszél, kinek és mire ad pénzt a befektető.

9 stresszkezelési ötlet, amely sokat segít

Idegesek vagyunk? Hát persze. Túl sok a munka, fenyegetően szorítanak a határidők, mindenki ránk számít, és mindennek a tetejébe valószínűleg otthon is fut a lakás. Szinte nincs olyan menedzser, vagy munkavállaló, akit ne érnének stresszhatások. A kérdés, hogy ezeket hogyan kezeljük. Ebben igyekszik tanácsokat adni a Piac & Profit cikke.

Álom, álom…

Íme, egy újabb globális probléma, az alvászavar. Sem a kávé, sem az energiaitalok nem segítenek hosszú távon a kialvatlanság okozta kellemetlen tüneteken. Néhány trükkel és gyógynövénnyel viszont sokat tehetünk a frissességünkért. Ezeket gyűjtöttük össze.

Könyvajánló: zsé, zseton, zsozsó

A modern kor emberének pénz iránti szenvedélye elfeledtette azt a tényt, hogy a pénz valójában az interperszonális tartozások és kiegyenlítések rendszerének mérőeszköze. Ebben kereshetjük az okát a 2008-as krízisnek és a nemzeti szuverén adósságválságoknak - állítja Felix Martin a Money: The Unauthorized Biography című könyv szerzője.

Autóteszt: a rangidős

A kategória egyik legnagyobb utasterével bír, csomagtere egyenesen a legöblösebb, az ülések puhák, szélesek és komfortosak, az új 1,6 literes duplaturbós dízelmotor pedig lelkesen mozgatja az 1,7 tonnás összkerékhajtású autót. A Honda CR-V 1,6 i-DTEC 4WD Executive-ot teszteltük.

Infógrafika: tanuljunk befektetni Warren Buffett-től!

A világ egyik legsikeresebb befektetőjének, jelenleg a földkerekség harmadik leggazdagabb emberének tanácsait, éves jelentéseit világszerte habzsolják az emberek: éves részvényesi közgyűléseit Buffett egy nagy stadionban tartja, ahová 40 000 ember tódul, hogy meghallgassa bölcsességeit. Összegyűjtöttük befektetési alapelveit.

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo