Még akkor is, ha tudjuk jól, ebben az üzleti szektor a legkevésbé képviselteti magát, hiszen a kormány mellett elsősorban a szakszervezetek hallatják hangjukat, és ők is elsősorban azokért, akik állami intézményekben és állami tulajdonú vállalatoknál dolgoznak. Az úgynevezett munkáltatói oldal szintén elsősorban az állami intézményeket képviselő. A magánszféra – márpedig, tudjuk jól, a magyar gazdaságban ez van többségben - a kötelező minimálbért ugyan kénytelen kigazdálkodni, de az úgynevezett bruttó béremelést, amit a tanács ajánlásként forgalmaz meg a számára, vagy elfogadja vagy nem. Az ugyanis, hogy valójában mennyit fordíthat dolgozói javadalmazására, a saját idei teljesítményétől függ, és a jövő évi, saját üzleti stratégiájától.

A szeptember 28-án megszületett megállapodás szerint a minimálbér 53 ezer forint lesz, s ennyi adómentesen, az ágazati megbeszélésekre ajánlott bruttó béremelés pedig 7-8 százalékos. Medgyessy Péter miniszterelnök ezt úgy kommentálta, hogy az egyezség egyik fő üzenete: ha kis mértékben is, nőnek a reálbérek. (Továbbá a versenyképességet fegyelmezett bérpolitika szolgálja, erősíti a befektetők bizalmát és egymást partnernek tekintők képesek kompromisszumra jutni.) Hát, majd meglátjuk, valójában hogy alakulnak jövőre a bérek. Mint fizetésből élő magánember, természetesen azt szeretném, ha jobban. Mint gazdasági szakíró, remélem, hogy mérsékeltebben és főként, megfontoltabban, mint az idén. S mint a vállalkozásoknak író, az ő érdekeiket szem előtt tartó újságszerkesztő úgy látom, hogy mind a minimálbér mérsékelt emelése, mind az ajánlott átlagos bérnövekedés kigazdálkodható egy növekvő gazdaságban. A hangsúly ezen van: egy növekvő (!) gazdaságban.