Bedobtak egy ötletet a lakásfelújítás támogatására

Az energiamegtakarítást eredményező, használt lakás felújítására szánt lakossági források 50 százalékos állami támogatásból származó kiegészítését javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). 

Elképzelésük szerint a támogatásra pályázni lehetne, és annak összegét maximálnák. Bár korábban Magyarországon jellemzően keveset költöttek meglévő ingatlanaik felújítására, ami a lakásvagyon műszaki állagának elöregedéséhez vezetett, most elsősorban energiamegtakarítási szempontból nőtt a hajlandóság erre. A jelen helyzetben viszont visszafogja ezt a hitelek és az építőanyag drágulása, ezt ellensúlyozhatná az állami támogatás - írták.

Az ÉVOSZ szerint a támogatás mellett szól az is, hogy a lakásoknál a legtöbb energia a nyílászárókon, a falakon és a födémen keresztük szökik el. A külső nyílászárók, falak és a födém hőszigetelésében pedig mind a termékek, mind a munkavégzés területén jelentős a magyarországi gyártás, a magyar tulajdonú vállalkozások erős piaci jelenléte.

Vagyis a támogatás mentőövet jelent az építőipar, elsősorban a kis-, közepes vállalkozások és a magyarországi építőanyag-gyártók részére is.

Közleményükben utalnak arra is, hogy az energiamegtakarítás csökkentheti a "Brüsszelnek fizetendő kvótaösszegeket", a csökkenés pedig forrása lehet az állami támogatásnak.

(MTI) 
 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo