Barikáddal tiltakoznak a túl alacsony árak ellen

Az Orangways "fapados" autóbusztársaság sokkolta az erdélyi piacot, emiatt tiltakoznak az erdélyi fuvarozók - közölte Kovács Miklós, az OrangeWays Autóbuszos Közúti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója.

Az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesülete (EKSZE) csütörtökön jelentette be, hogy az erdélyi közúti szállítók készek akár barikádokkal is megakadályozni a magyarországi személyautók és haszonjárművek áthaladását az erdélyi utakon, ha október végéig nem érkezik számukra kielégítő válasz az Orangeways Zrt. romániai járataival kapcsolatban, és nem vonják vissza a cég engedélyeit.

Az OrangeWays engedélyeit a magyar Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) adta ki, és miután az Európai Unióban, amelynek Románia is tagja, a közúti személyszállítás piaca is liberalizált, a román hatóságoknak csak jóvá kellett hagyniuk a magyar engedélyt.

Pedig van olcsóbb is

Kovács Miklós hangsúlyozta, hogy minden szükséges engedéllyel rendelkeznek, így a kifogásolt megállóhelyi hozzájárulásokkal is. Ezeket - az Európai Unióban szokásos módon - térítés ellenében magántársaságoktól, állami autóbuszos cégektől kapták meg. A vezérigazgató példaként a Tesco buszmegállóit említette.

Az OrangeWays vezérigazgatója elmondta azt is, hogy Romániában 100-150 autóbuszos társaság működik, és a náluk kétszer nagyobb Atlassib például fele annyi árért szállítja az utasokat, mint az OrangeWays. Így dömpingár alkalmazásáról szó sem lehet - tette hozzá.

Az OrangeWays vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtti megjelenésük hasonlóan sokkolta a magyar piacot.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo