Bár nő a bevétel, sokan csalnak még

Az elmúlt év első 11 hónapjához képest 12 százalékkal nőttek az adó- és illeték bevételek Észak-Magyarországon - jelentette az APEH regionális igazgatója.

November végég összesen 317 milliárd forint folyt be a régiós igazgatóság kasszájába; a növekedés egy kissé elmarad az országos átlagtól - mondta Nagy László. Különösen feltűnő az illetékbevételek 23 százalékos gyarapodása - jegyezte meg az igazgató, hangsúlyozva, hogy jelentősen emelkedtek még az ellenőrzés és végrehajtás nyomán képződött bevételek. Összességében 23 milliárd forintnyi adóhiányt tártak fel, a tavalyi 14,9 milliárd forinttal szemben. Ez kiegészült még a szankciók nyomán befolyt 15,5 milliárd forinttal. (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében az év első tizenegy hónapjában tavalyhoz képest időarányosan 15 százalékkal nőtt a kiemelt adónemekben beszedett adók nettó összege.)

Nagy László kiemelte a vagyonosodási vizsgálatokat: a 916 lefolytatott eljárás 65 százalékában állapítottak meg adóhiányt, amelynek nyomán 3,4 milliárd forintnyi adókülönbözetet kellett befizetniük az érintetteknek. További 329 vizsgálat pedig jelenleg is zajlik.

Hatvan százalék szabálytalan

A feketegazdaság elleni küzdelem jegyében az APEH fontos feladatának tekinteti a foglalkoztatás, illetve az árueredet ellenőrzését. Mindkét esetben az ellenőrzések hatvan százaléka állapított meg valamilyen szabálytalanságot. A többi között visszatérő szabálytalanságok miatt 201 üzletet zártak be.

Ugyan a 2006-os 216-al szemben, az idén csak 170 büntető feljelentést tettek, ám a tavalyi 3,1 milliárd forintról 7,5 milliárd forintra nőtt az elkövetési érték ezekben az ügyekben - mondta Nagy László.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo