A fő pénzintézet szinte családi örökség gyanánt száll szülőkről gyerekekre, hiszen a 15-29 évesek közel fele hagyományos alapon választott. „Hagyomány” címszóval azoknak a válaszait rögzítik, akik valamelyik családtagjukat, rendszerint szüleiket követik ebben a kérdésben.
A lakóhelyhez való közelség leginkább a 20 000 lakosúnál kisebb városok és falvak lakói számára lényeges szempont, ahogyan a 60 éves és idősebbek, valamint a nyolc általánost vagy kevesebbet végzettek és a nemek közül a nők számára is.
A GfK negyedévenként vizsgálja a bankok lakossági piacát, a teljes lakosságot fontos szempontokból reprezentáló 1000 fő személyes megkérdezésével.
A munkáltatók ajánlása hosszú ideje a harmadik helyen áll, bár valamelyest veszít jelentőségéből. Két évvel ezelőtt az első három hónapban még a válaszadók 23, idén már csak 19 százaléka említette. Ez az ok főleg férfiakra és 30-59 évesekre jellemző.
Negyedik helyen a megbízhatóság áll, majd a barátok vagy kollégák ajánlása. Ez utóbbi motívum egyre jelentősebb, és a szájpropagandát újabban több pénzintézet is támogatja akcióval.
A válaszadók tíz százaléknál kisebb része említette a nagyon vonzó ajánlatot, másoknál jobb kondíciókat, munkahelyhez való közelséget, továbbá az egyedi, mások által nem kínált szolgáltatásokat.
A legmagasabb vásárlóerővel rendelkezők bankválasztását az átlagosnál is jobban befolyásolja a családi hagyomány. Az átlagnál jobban figyelnek azonban a vonzó ajánlatra és a jobb kondíciókra is. Egy év alatt a lakosság 4 százaléka szüntette meg kapcsolatát valamelyik pénzintézettel az idei első negyedévet megelőző időszakban. Mivel ez a mutató a megelőző években 7, 8, 9, sőt 13 százalékot is elért, elmondható, hogy kisebb lett a bankok lakossági ügyfeleinek migrációja.
Szintén a felmérést megelőző évben a lakosság 7 százaléka lett ügyfél valamelyik banknál, ami szintén alacsonyabb a korábbi évek 10, 13, 17, sőt 18 százalékos mutatójához képest. A bankok lakossági piaca lassanként közeledik a telítettséghez.
Bankot örökölnek az ügyfelek
A magyar lakosság legnagyobb részének bankválasztásánál változatlanul a családi hagyomány és a bankfiók közelsége a két legfontosabb szempont. Ez a két ok késztette döntésre valamelyik bank mellett az ügyfelek kétharmadát, állapítja meg a GfK Piackutató Intézet legújabb kutatása a pénzintézetek ügyfeleiről az első negyedévben
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége
Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.