Az önkormányzatok bankjaivá akarnak válni a takarékszövetkezetek

A vállalkozásoknál is nagyobb arányban igényelt hitelt a lakosság az év első hat hónapjában – derült ki az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség statisztikájából. E pénzintézeti szektor azt tervezi, hogy egységei lesznek a kistérségek bankjai.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Bár a mikrohitelezésből és bizonyos agrárhitelezési tevékenységből is kiszorult az integrált takarékszövetkezetek, a vállalkozói pénzügyi szolgáltatásaik tekintetében is növekedést könyvelhettek el az elmúlt fél évben. Az esztendő első hónapjai valamennyi hazai hitelintézet számára bizonytalan időszaknak számítottak, a hatodik hónap végén 20 százalékos mérlegfőösszeg növekményt könyvelhetett el az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség. A részletes adatokból is pénzügyileg nyugodt időszakra lehet következtetni: csaknem 26 százalékkal haladta meg a tavalyi első félév hitelállományát a mostani, 29,7 százalékkal több kölcsönt folyósítottak a lakosságnak, a lakáscélú hitelek növekménye pedig 35,7 százalékos volt.

Jogszabályban előírt kötelezettség, hogy 2003 végére a takarékszövetkezeteknek 100 millió forintot meghaladó saját tőkével kell rendelkezniük. A szövetség most nyilvánosságra hozott statisztikájából kitetszik, hogy az egy szövetkezetre jutó saját tőke 284,2 millió forint. A növekedés egy év alatt 22,6 százalék, tavaly ilyenkor még csak 231,8 millió forint volt az egy takarékszövetkezetre jutó tőke. Szőke András, a szövetség elnöke arról adott tájékoztatást, hogy az előírt értékhatárt a szektor hitelintézeteinek 95 százaléka teljesítette, de a trend az, hogy a kisebbek például egyesüléssel kívánnak tőkehelyzetükön javítani. Ugyanis 2007-re már 250 milliós tőkekövetelményt fogalmaz meg a törvény.

A szektor egyebek között abban látja jövőjét, hogy a kistérségek pénzintézetei lesznek a takarékszövetkezetek, melyek előnynek tekintik helyi ismereteiket, s azt, hogy döntéseiket helyben hozzák meg. Egyelőre alig több mint háromszáz önkormányzatnak vezetik takarékszövetkezetek a számlájukat, de – Szöke András közlése szerint – egy éven belül már legalább ezer helyhatóságnak nyújtanak alapvető banki szolgáltatásokat. A takarékszövetkezeti integráció bankja, a Takarékbank Rt.- hasonlóan a szövetséghez - az önkormányzatok finanszírozását tekinti üzletpolitikai céljának. Ebből a meggondolásból tárgyal a hitelintézet arról, hogy az önkormányzati fejlesztési források bővítésében refinanszírozói minőségben vegyen részt az EBRD. A bank egyébiránt bekapcsolódik - a Nemzeti Földalappal történt megállapodása nyomán – a föld-jelzáloghitelezésbe, a gazdálkodók, termőföld-tulajdonosok szeptembertől vehetik igénybe a szolgáltatást. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség a gazdasági kormányzat támogatásokkal összekötött hitelprogramjai közül a MIDI konstrukció folyósításában kíván aktív szerepet vállalni. A szövetség a 3 és 10 millió forint között adható hitel kihelyezésének egyik fontos terepeként ugyancsak a kistérségeket, az ott működő vállalkozásokat vélelmezi.

G. L.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo