Az uniós pénzek hiánya miatt pörög a használt géppiac

A gazdaság lelassulása után ősztől egy kis fellendülésre számítanak a hazai kis- és középvállalkozások.

Az utóbbi hónapok történései a gazdaság lelassulásához vezettek szinte minden területen, és nem kedvezett a beruházási, vállalkozásfejlesztési kedvnek a háborús helyzet sem. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a pályázati pénzekhez év eleje óta nehezebben jut hozzá a kkv szektor. Éppen ezért ezek a vállalkozások keresik az új utakat, a piaci trendben pedig megfigyelhető, hogy a vállalkozások egyre inkább jól működő használt gépeket vásárolnak vagy éppen bérelnek.

„Az év elején kezdődött az a tendencia, hogy nehezebb hozzájutni a pályázati pénzekhez, de már a múlt év végén is alig-alig voltak nyitva pályázatok. Ez a probléma valójában most fog beérni, hisz a cégek most küzdenek meg igazán ezekkel a hátrányokkal, főleg, ha fejleszteni is akarnak. Sajnos a gazdaság lelassulásával az igények is lecsökkentek, de reményeink szerint hamarosan kis fellendülésre is lehet majd számítani. Így előre gondolkodásra, proaktivitásra van szüksége a vállalkozásoknak, és új, alternatív megoldások keresésére, mint mondjuk a felújított gépek vásárlása. Érdemes azonban résen lenni és időben lépni, hisz a használt gépek piaca sem kimeríthetetlen” - kezdte Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője.

Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője (Fotó: AMCO)
Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője (Fotó: AMCO)

A csomagolástechnológiai piac egyik legnagyobb hazai szereplője pontosan látja és tapasztalja az új piaci trendeket, amelyekkel a hazai vállalkozások igyekeznek a mostani, bizonytalan piaci helyzetben is feltalálni magukat.

Véleményvezér

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo