Az örökösök már inkább eladják ingatlanjaikat és nem bérbe adják

Már nem csak vidéken, hanem a fővárosban is egyre több tulajdonos dönt az örökölt lakás vagy ház értékesítése mellett az ingatlan megtartása és bérbeadása helyett - közölte a Duna House.

A cég adatai szerint júniusban az ingatlan eladásának három leggyakoribb motivációja között vidéken az első, míg a fővárosban a második helyen áll az örökölt ingatlan értékesítése. Az ebből az okból meghirdetett házak vagy lakások vidéken átlagosan 28,7 millió forintért, Budapesten pedig átlagosan 58 millió forintért keltek el.

Egyre kevésbé vonzó a bérbeadás
Egyre kevésbé vonzó a bérbeadás
Fotó: Depositphotos
A korábbi évek trendje szerint a fővárosi lakásokat inkább megtartották az örökösök, ahova vagy maguk költöztek be, vagy bérbe adták azokat. A vidéki örökség eladási aránya jellemzően magasabb volt, hiszen nehezebben adható ki például egy kisebb, vidéki településen található családi ház, mint egy fővárosi lakás - közölték.

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta: az elmúlt hónapban mindössze 1 százalékpontos volt a különbség a vidéki örökséget értékesítők arányához képest a fővárosban. A vidéki területeken júniusban azonos, 27-27 százalékos arányban bocsátották áruba örökségüket, valamint korábbi ingatlanbefektetésüket a tulajdonosok.

Hozzátette: bár a fővárosi albérletpiac rendíthetetlenül szárnyal, egy örökölt lakás felújítása és modernizálása, valamint a bérlővel történő kapcsolattartás és ügyintézés teher lehet a tulajdonosnak. Az örökölt ingatlan értékesítése az előző évi átlagnál (23 százalék) is 3 százalékponttal jelentősebb, 26 százalékos arányban a második legfőbb eladási motiváció volt a fővárosban.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo