Az idén az egy hetes tengerparti nyaralás volt a menő a magyaroknál

Az utasbiztosítással külföldre utazók átlagosan egy hetet nyaraltak idén, többségük pedig a tengerpartokat választotta - közölte a Netrisk. Utasbiztosítást ezekre az utakra átlagosan alig több mint 13 ezer forintért kötöttek, ami szerény, 5 százalékos többlet a tavaly nyári szinthez képest. Az utasbiztosítások száma viszont jóval nagyobb mértékben, 14 százalékkal nőtt.

Bővülést hozott az idei nyaralási szezon, legalábbis a külföldi utazásokra kötött utasbiztosítások alapján. A Netrisknél összesen közel 139 ezer utasbiztosítást kötöttek június eleje és augusztus vége között, ami 14 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Az átlagdíj 13 ezer forint volt, ez mindössze 4,5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 12 600 forintot.

Elkészült a toplista

„Arra számítani lehetett, hogy az idei nyár a tavalyinál jobban alakul, hiszen 2023 nyarán a bizonytalan gazdasági környezet miatt visszafogott volt az utazási kedv, az idén pedig már javult a helyzet. Az utasbiztosítások iránti fokozott kereslet nem hozott jelentősebb drágulást az átlagdíjaknál, ez elsősorban a biztosítók közötti versenynek és a külföldre utazók tudatosságának köszönhető, akik a biztosítóskötés előtt átnézik az ajánlatokat és az díjak és a szolgáltatási csomagok alapján választják ki a legmegfelelőbbet” - értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

A horvát tengerpart verhetetlen
A horvát tengerpart verhetetlen
Fotó: Depositphotos
A szakember elmondta, hogy az utasbiztosítással nyaralók 30 százaléka horvátországi célpontot választott, második helyen zárta a nyarat Olaszország 21 százalékkal, Görögország pedig 9 százakkal a harmadik lett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a minden második szerződés horvát vagy olasz nyaralóhelyre szólt. A biztosítások többségét - 55 százalékát - autós utazásra között, a repülős nyaralások arány 34 százalékot tett ki az idén.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo