Az Európában forgalomba kerülő ízesített folyadékkal működő elektromos cigaretták 90 százaléka Kínából származik, ahol ezek használata tiltott

Az Európában forgalomba kerülő ízesített folyadékkal működő elektromos cigaretták (vape-ek) mintegy 90 százaléka Kínából származik, ahol ezek használata tiltott, miközben az európai vape-piac 35 százalékát már a hamisítványok uralják. A jelenség súlyosságát mutatja, hogy Szerbiában több mint 24 ezer illegális e-cigarettát vontak ki a forgalomból, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) pedig nemzetközi akcióban lépett fel a határokon átnyúló illegális kereskedelem ellen. Egy német kutatás szerint a szabályozatlan vape-piac értéke már meghaladja a 6,6 milliárd eurót, és 2030-ra akár 10,8 milliárd euróra is nőhet.

Az illegális dohánytermék-kereskedelemnek nemcsak adóhatósági következményei vannak, hiszen az árusítók – NAV-eljárás és bírságolás mellett – a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság (SZTFH) szankciójára is számíthatnak. A bírság mértéke jelentős: magánszemélyek esetében 1 millió forinttól 50 millió forintig, míg jogi személyek esetében 5 millió forinttól akár 500 millió forintig terjedhet.

 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo