Az első 25 év

25 év a piacgazdaságban nagyon rövid időszak, hiszen ha kitekintünk tőlünk nyugatabbra, számtalan több mint száz éve sikeresen működő családi vállalkozást látunk. Magyarországon azonban az újkori piacgazdaság is csak 25 évre tekint vissza, így a hazai cégvilágban ennél idősebb céget nem találunk. A tervgazdaságról való áttérés sikertörténetként indult, ennyi évvel a rendszerváltás után viszont már kimondhatjuk, nem lett az.

A piacgazdaság kialakulása Magyarországon nem a rendszerváltással kezdődött, hanem jóval korábban. 1982-ben léptek hatályba a kisszövetkezetekről, ipari- és szolgáltató szövetkezeti, valamint a mezőgazdasági szakcsoportokról és a gazdasági munkaközösségekről szóló rendeletek, amelyek enyhítették a magánkisipar és a magánkereskedelem létszámkorlátait, bevezették az új szervezeti formákat, és megindult az addig koncentrált vállalati szerkezet decentralizálása.

1988-ban a főállású kisiparosok száma meghaladta a 90 ezret, és közel 38 ezer kiskereskedő volt. A 27 ezer gmk és a néhány ezer kisszövetkezet szintén a magánszektor előretörését jelezték már a rendszerváltás előtt. A volt szocialista országok közül először Magyarországon alkottak átfogó társasági törvényt, még a szocializmus társadalmi-gazdasági viszonyai között, a politikai rendszerváltozás előtt. Dr. Sárközy Tamás professzor, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdasági jogi tanszékének akkori vezetője irányította azt a kodifikációs bizottságot, amely megalkotta az 1988-as Gt.-t, az egész hazai jogrendszer átalakulását húzó törvényt.

1987-ben már elindult a kétszintű bankrendszer kialakítása is: míg korábban az állami vállalatokat és szövetkezeteket a Magyar Nemzeti Bank ezzel foglalkozó részlege finanszírozta, ekkortól – bár a kereskedelmi banki szektort még nem privatizálták – több szereplő volt a piacon, és megkezdődött a verseny. Pár évvel később az első betelepülő külföldi bankok pedig nem álltak szóba a frissen alapított magyar vállalkozásokkal, volt, amelyik még számlát sem nyitott nekik. Inkább a nagyokat keresték, és csak miután azt a piacot már felosztották, nyitottak a kkv-k felé.

Bárki behozhat bármit!

A rendszerváltáskori kisvállalkozások szempontjából óriási lépés volt a deviza- és külkereskedelmi liberalizáció is: akinek voltak nyugati kapcsolatai, pár évig jól élt abból, ha a korábban zárt piacra termékeket importált.

– Gyorsan és radikálisan lett liberalizált a hazai gazdasági környezet. 1990-re úgy érkeztünk, hogy gyakorlatilag a piacgazdaság alapvető intézményei már léteznek. Egyetlen korábbi szocialista ország sem volt ilyen helyzetben – mondja dr. Kállay László, a Kisvállalkozás-fejlesztési Központ igazgatója.

Sikeres negyedszázad
Az idén 25. születésnapjukat ünneplő hazai vállalatok abban a korszakban születtek, amikor még minden, aminek köze van a piacgazdasághoz, nagyon új volt Magyarországon.
Amikor épp csak ismerkedtünk az szja-val, a kft. még inkább csak törvényben létezett, de gyakorlati megoldás alig akadt, és egy átutaláshoz is legalább két hét kellett, ERP rendszerről, adatbázis-kezelő szoftverről, internetről még nem is hallottunk, sőt, sok irodában számítógép sem volt. Az újonnan megjelent bankok nem álltak szóba a kisebb cégekkel, eladni viszont sokkal könnyebb volt, mint vásárolni.
A ma vállalkozást indító fiatalok vagy a munkaerőpiacra most belépő Y generáció számára ez már csak történelem, ám vannak a hazai piacon olyan cégek, amelyeknek ez a múltjuk, az első megmérettetésük ideje.
A negyedszázada sikeresen működő vállalatok közül válogattunk. Arra kerestük a választ, hogy mi volt a sikerük titka, miért éltek túl újabb és újabb törvényeket, adószabályokat, piaci körülményeket, hogyan tudtak nőni, míg mások – akár ugyanabból az ágazatból – összezsugorodtak, vagy megszűntek. Kattintson ide!
Az átmeneti időszakot a bármilyen gazdasági társaság alapítását lehetővé tevő, 1989. január elsején hatályba lépő társasági törvény és az egyéni vállalkozóvá válást megkönnyítő 1990. évi V. törvény zárta. Azok a cégalapítók, akik már 1990 előtt elindultak, pár évig szűz területen tudtak növekedni. Ráadásul hiánygazdaság volt, szinte bármilyen Nyugatról behozott terméket el lehetett adni. Ennek eredményeképpen, amikor ténylegesen átléptünk a piacgazdaságba, már voltak akkori mércével mérve elképesztő vállalati vagyont felhalmozó cégek, amelyek nagyon gyorsan mentek tönkre. A Kontrax ma is modern székháza azóta is üresen áll Zuglóban a tervgazdaságból a piacgazdaságba való átmenet emlékeként.

– Az a szervezeti és menedzsmentkultúra, gazdálkodási szemlélet, ami jól működött a nyolcvanas években, már nem működött abban a környezetben, amelyben bárki importálhatott. Sokan ezt a fordulópontot nem élték túl, annak ellenére, hogy a piaci verseny kiteljesedése még váratott magára. Néhány évig a külföldi cégek távol maradtak a magyar piactól, az újdonsült kisvállalkozóknak csupán a divatja múlt állami nagyvállalatokkal kellett ringbe szállniuk. Mégis, ahogy a Kontrax vagy a Kontroll példája is mutatja, a korán érkezők előnye néhány év alatt elveszett, sőt kockázati tényezővé vált – magyarázza Kállay.

A nyolcvanas években szocializálódott vállalkozásoknak váltaniuk kellett a kilencvenes években. Vízválasztó volt, hogy tud-e alkalmazkodni a piachoz, az új adószabályokhoz – nyolcvannyolc előtt nem volt szja, és kilencven előtt nem volt a mai értelembe vett vállalati nyereségadó és áfa sem. Azok közül, akik a tervgazdaság idején szocialista vállalkozási formában tevékenykedtek, sokan elvéreztek. Azok, amelyek csupán arra építették fel a stratégiájukat, hogy, mondjuk, a Távol-Keletről olcsón behoznak bármit, amit eladnak egy hiánypiacon. Az erőforrás-korlátos gazdaság megváltozásával már olyan értéknövelt ajánlattal kellett előállni, amely egy valódi piacon, valódi versenyben is előnyt jelent. Ki kellett találniuk a cégeknek azt az előnyt, amely miatt őket választják a vevők.

Beléptünk az unióba

A kilencvenes évek első felében milliószámra szűntek meg a munkahelyek. A vgmk-kból, gmk-kból – a mai fogalmak szerint ezek leginkább a kiszervezett tevékenységekre hajazó, az állami vállalatnak dolgozó vállalkozások – sokan kényszerültek arra, hogy önállóvá váljanak, de nem mindenkinek sikerült a „vállalkozósdi”. Aztán elkezdett a szabályozás hozzánőni a törvényekhez: az évtized elején gondolt valaki egyet, és nyitott egy közértet. A kilencvenes évek közepére már nehezebbé vált a tevékenységek indítása, majd pedig megjelentek a külföldi cégek, és új versenykörülményeket teremtettek a még „kiskorú” magyar vállalatoknak. A fejlődés újfent megrostálta a hazai cégvilágot.

– A kilencvenes évek közepétől bonyolódott a szabályozás, és a konkurenciaharc is felerősödött. Nemcsak a külföldiek érkeztek meg, hanem a hazaiak közül is többen megerősödtek. Már nem volt elég a liberalizációt kihasználva rárontani a piacra. 1993-ban egy magyar vállalkozásnak könnyebb volt elindulni, mint megerősödni.

Ez a kilencvenes éveknek majdnem a végéig tartott, majd 2004-ben az Európai Unióba belépés hozott újabb fordulópontot a cégek életében: részévé váltunk a világ legnagyobb belső piacának. Ebben a helyzetben megint csak voltak, akik kiszálltak a körhintából azok közül, akik korábban jól teljesítettek.

Az elmúlt negyedszázadra visszatekintve mostanában érkeztünk el a negyedik szakaszához a piacgazdaságnak: ebben az időszakban már úgy lehet valaki sikeres, ha egyből a nemzetközi porondon arat babérokat, ahogyan például a Prezi, a NNG, a Ustream vagy a LogMeIn. A startupok már a nemzetközi – akár unión kívüli – versenyben állnak helyt.

Minden jó, ha a vége…

Úttörőként kezdtük, ma mégsem sikertörténetről beszélünk. A rendszerváltás környékén indult vállalkozók csak korlátozott mértékben lettek sikeresek részben azért, mert az a gazdasági környezet, amelyben alapították a cégüket, és elérték kezdeti sikereiket, nem volt stabil. Fontos jellemzőiben idővel komoly változások következtek be.

A kudarcukat magyarázza az is, hogy nem rendelkeztek azokkal a vezetői képességekkel, amelyeket a külföldi tulajdonú vállalkozások megjelenése, a korlátlan importverseny megkövetelt volna. „Erőfölényként élik meg a külföldi cégek versenyelőnyét, és a hatékonysági versenybe csak vonakodva lépnek be” – fogalmaz Laki Mihály és Szalai Júlia Tíz évvel később – magyar nagyvállalkozók európai környezetben című könyvében. Egy részük mintha idegenül érezné magát az erősödő, valóban nyílt versenyben, nem veti bele magát a piac mindennapi küzdelmeibe. Nehezebben veszik tudomásul, hogy olcsóbban kellene termelni és szolgáltatni, sőt a külföldi tulajdonban levő nagyvállalati vevőik is költségcsökkentést várnak tőlük, így a megszerzett pozíciókért folyamatosan harcolniuk kell.

Tóth Tamás, az Opten tulajdonos ügyvezetője is a hiányzó piacgazdasági tapasztalatokkal, a hiányzó vállalkozási kultúrával, a hiányzó marketing- és értékesítési tudással és az alacsony tőkeellátottsággal magyarázza, hogy viszonylag kevés rendszerváltáskor indult garázscég vált nagykorúvá (Tóth Tamással készült interjúnkat a Piac & Profit 2014. 12. – 2015. 1. számának 27. oldalán olvashatja).

1989-től 2012-ig a GDP átlagos növekedési üteme alig több mint egy százalék volt, a háztartások tényleges fogyasztása átlagosan kevesebb mint fél százalékkal nőtt évente a KSH adatai alapján – olvasható az imént említett könyvben. A kétezres években a belföldi magánszemélyek részesedése a vállalati tulajdonból enyhén csökkenő trendet mutatott, 2011-ben alig több mint 13 százalék volt, amihez ugyan hozzá kell adni némi közvetett tulajdont, ezzel együtt is azt mutatják a számok, hogy a hazai vállalkozók összességében nem képesek jelentős tőkefelhalmozásra – állítja a szerzőpáros. Annak ellenére sem, hogy az ország 2004-ben csatlakozott az unióhoz, és megnyíltak számunkra a vissza nem térítendő támogatások, amelyek hatalmas lökést jelenthettek volna.

Az Opten válogatása alapján összesen 400 olyan kis- és középvállalat működik a hazai piacon, amelyek a rendszerváltáskor indultak – van, amelyiknek külföldi anyavállalata már sok évtizede –, és az éves árbevételük meghaladja a 700 millió forintot. Bár a mintát reprezentatívnak egyáltalán nem nevezhetjük, a beszélgetésekből kiderül: az alkalmazkodóképesség és a rugalmasság szinte valamennyiüknél tényezője a sikernek. Mint ahogy az etikus üzleti magatartás fontosságát is számos alapító kiemelte mint a fennmaradás zálogát.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo