Az áruszállításnál sem tudják megúszni az áremelést

Október elsejével 17,6 százalékkal korrigálták a magyar útdíjakat. December elsejétől a német állam 83 százalékos útdíjkorrekcióra készül és Magyarországon is további 30-40 százalékos emelés várható januártól. Ez a három intézkedés megközelítőleg 10-15 százalékos fuvardíjemelést von majd maga után. Az elkerülhetetlen áremelkedések tovább fűtik majd az inflációt, a megnövekedett költségeket a folyamat végén pedig a fogyasztók fizetik meg.

Az elmúlt években a logisztikai szektornak rengeteg problémával kellett megküzdenie. Katkics Attila, az SBSCONS szakértője szerint az elmúlt hónapokban már jól látható, hogy elkezdtek a szolgáltatók racionalizálni, hiszen csökkent a forgalmuk.

Brutális áremelkedés jöhet (Fotó: Depositphotos)
Brutális áremelkedés jöhet (Fotó: Depositphotos)

A Covid-járvány idején a szállítmányozási piac valamennyi meghatározó szereplője két számjegyű növekedést produkálhatott, aminek köszönhetően a szektor ugrásszerűen bővülni tudott. 2022-ben az orosz-ukrán háború hatása azonban már érződött, ugyanakkor a fogyasztás csökkenése még nem érte el a drámai léptéket. 2024 elején új, nagyjából 15 százalékos drágulás várható az iparágban. Ez tisztán költségfedezésre szolgál majd.

„A logisztikai szektort érintő drágulás tovább fűti majd az inflációt, amit végül a fogyasztók fognak megfizetni. Épp ezért a fuvarozók az útdíjrendszer felülvizsgálatát kérik a kormánytól. A 2024-es esztendő a süni-póz éve lesz: szolgáltatói oldalon a költségcsökkentés, racionalizálás, és a beruházások esetleges elhalasztása jellemzi majd. Sokat számít majd, kinek mennyi a tartaléka. Bizonyos társaságok dönthetnek úgy, hogy egyes költségelemeket mégsem építenek be az áraikba, ez azonban jelentős veszteségekkel járhat” – árulta el a szakértő. Hozzátette, hogy az élelmiszerek, a háztartási gépek és a bútorok is drágulhatnak az áruszállítás költségeinek emelkedése miatt.

Jönnek az elektromos kamionok?

Az utóbbi években egyre nagyobb léptékben növekedett a digitalizáció és az automatizáció a szektorban. Futárszolgálatok esetében már igen fejlett a rendszer, minden megrendelésünket real-time nyomon tudjuk követni.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo