Az állam viszi el a bevétel 40 százalékát

Az elektronikus adóbevallás és adófizetés bevezetése a leggyakoribb adóreformok közé tartozott tavaly a világ számos országában, ennek eredményeképpen a középvállalkozások számára könnyebbé vált az adófizetés. Magyarország relatív pozíciója romlott, mivel más országokban jobban halad a bürokráciacsökkentés - derül ki a Világbank és a PwC legutóbbi Paying Taxes 2016 című tanulmányából.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép:FreeDigitalPhotos.net/iosphere

A tanulmány szerint egy átlagos vállalkozás évente nyereségének 40,8 százalékát fizeti be adóban, ami tavalyhoz képest mindössze 0,1 százalékpontos csökkenés, miközben átlagosan 25,6 befizetést teljesít, és adókötelezettségei teljesítésére összesen 261 órát fordít, két órával kevesebbet, mint az előző évben.

A kutatás tíz éve alatt a bevallási kötelezettségek teljesítésére fordított idő világszerte átlagosan 61 órával, az adófizetések száma pedig 8,2-del csökkent, ami nagyrészt az elektronikus bevallási és fizetési rendszerek bevezetésének és továbbfejlesztésének köszönhető.

Azok az országok, amelyek befektettek az online bevallási és fizetési infrastruktúrába, már élvezik az ebből származó előnyöket. A bevallási kötelezettségek teljesítésére fordított idő és az adófizetések száma azonban épp azokban az alacsony jövedelmű gazdaságokban csökkent a legkisebb mértékben, ahol ezek a terhek általában jelentősek.  A tanulmány kitér arra is, hogy a jól működő adó-adminisztrációs rendszerek a feketegazdaság visszaszorításához is hozzájárulnak.

Bár az adók mértéke 2014-ben világszerte átlagosan valamelyest csökkent, regionális és nemzeti szinten jelentős eltérések tapasztalhatók. Afrikában, Közép-Ázsiában, Kelet-Európában és a Közel-Keleten a teljes adómérték a különféle adóemelések miatt nőtt, míg a reformoknak köszönhetően az adófizetés költsége csökkent a vállalatok számára. A teljes adómérték 2014-ben világszerte 46 országban emelkedett, 41 országban pedig csökkent.

Az élőmunkát terhelő adók világszerte a nyereségadókhoz hasonló költséget jelentenek a vállalkozások számára: mindkét adófajta mértéke átlagosan a nyereség 16,2 százalékát, a vállalkozások által fizetett közvetlen adóknak pedig a 80 százalékát teszi ki.

Magyarország rosszabb helyen

"A PwC és a Világbank közös kiadványa egy termelőtevékenységet folytató cég esettanulmányára épül. A termelő szektort Magyarországon nem érintik a különadók, illetve az ezzel összefüggő adminisztrációs terhek, ennek ellenére az összesített globális adózási ranglistán a 95. helyre kerültünk a tavalyi 88. helyezéshez képest. Ennek oka nem új terhek bevezetése volt, hanem a többi ország bürokráciacsökkentő lépései. Magyarország relatív pozíciója romlott. A legnagyobb különbség a környező országok adórendszereihez képest a magyar helyi adók és az élőmunkát terhelő szociális adók területén van”- mondja dr. Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője.

Régiós összehasonlításban idén csak Csehországot (122) előzzük meg, míg Szlovákia (73.), Lengyelország (58.) és Románia (55.) előttünk jár.

Adózásban nem, de közigazgatási területen bürokráciacsökkentő lépéseket fogadtak el itthon is, így jövőre kevesebbet kellhet sorban állni az ügyintézéshez.

A Paying Taxes tanulmány minden olyan kötelező adót és járulékot vizsgál, amelyeket egy középvállalkozásnak évente fizetnie kell. A vizsgálat kiterjed a társasági és különadókra, a munkáltatói járulékokra, a vagyonadókra, a vagyonátruházási illetékekre, az osztalékadóra, a tőkenyereségre kivetett adókra, a pénzügyi tranzakciós illetékekre, a környezetvédelmi termékdíjra, a gépjármű- és útadókra, valamint az egyéb kisebb adókra és járulékokra.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo