Átvert televízióvásárlók akár 50 ezer forintot kaphatnak vissza a Media Marktól

Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. - ezt tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint ezer érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió forint kompenzációt fizet.

A nemzeti versenyhatóság tavaly indított eljárást a Media Markt áruházakat és honlapot működtető Media Markt Magyarország Kft.-vel szemben, mert a gyanú szerint a cég szabálytalanul tüntette fel a honlapján egyes elektronikai eszközök akciós árait.

A Media Markt elismerte a jogsértést (Fotó: archív)
A Media Markt elismerte a jogsértést (Fotó: archív)

A versenyfelügyeleti eljárás feltárta, hogy négy televíziókészülék esetében az eredetiként megjelölt árakat az áruházlánc korábban nem alkalmazta huzamosabb ideig, így nem minősültek az adott termékek jellemző árainak. Az ezekhez képest feltüntetett, valójában valótlan megtakarítás ígérete ezért megtévesztette a fogyasztókat.

A Media Markt az eljárás során mindenben együttműködő volt, elismerte a jogsértést, a jogorvoslati jogáról lemondott, továbbá kompenzációs vállalást nyújtott be, amit a GVH kötelezően előírt számára. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa - tekintettel a kiemelt együttműködésre és az önként vállalt kompenzációra - több mint 35 százalékkal csökkentette a kiszabott bírságot, ami így 23,9 millió forint lett.

A felajánlott kompenzáció keretében a Media Markt azt vállalta, hogy 15 ezer és 50 ezer forint közötti értékű ajándékkártyát ad annak a több mint 1000 vásárlónak, akik a jogsértés időszakában megvásárolták a négy televíziókészülék valamelyikét. Fontos, hogy az ajándékkártyák beváltási küszöb nélkül, teljes egészében levásárolhatók a következő 2 évben. Az áruházlánc 2023. december 31-ig várja azoknak a vásárlóknak a jelentkezését, akik valamelyik Media Markt áruházban vásárolták meg az érintett televíziókat, az online vásárlókat pedig e-mailben értesíti a kompenzációról.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo