Áttörés a bankkamatoknál, már lekötés nélkül is lehet 9 százalékot kapni

Megtört a jég, megjelent a betéti piacon az első olyan ajánlat, amelyik már lekötés nélkül is magas, 9 százalékos kamatot kínál. Ráadásul ezzel egyszerre 2 éves lekötésre már 12 százalékos éves kamatot ad ugyanez a pénzintézet. Most már a nagybankokon a sor, hogy melyikük áll elő először ehhez hasonló ajánlattal - írja a Bank360.hu.

A már 20 százalék fölé kapaszkodó infláció mellett hiába keresnek az ügyfelek a nagybankoknál akár csak 10 százalék körüli betéti kamatokat, mert ilyet széles körben elérhetően csak a kisebb pénzintézeteknél találnak. Az ajánlatok többsége még lekötés esetén is csak 0,01-0,1 százalékos kamatot kínál, amivel a nagyobb bankok azt üzenik a megtakarítóknak, hogy nincs szükségük a lekötésükre.

Belátták, hogy emelni kell (Fotó: Depositphotos)
Belátták, hogy emelni kell (Fotó: Depositphotos)

A kisebb bankok 10 százalék körüli betéti ajánlatai egyelőre nem késztették változtatásra a nagy hitelintézeteket, de most a Cetelem előállt két nagy dobással. A nála megtakarítási számlát vezetőknek eddig is viszonylag magas, 6 százalékos kamatot kínált kétéves lekötésre, azonban november 17-étől megduplázta az ajánlatát.

Az éves 12 százalékos kamattal rögtön élre is ugrott. Ilyen kamatot jelenleg csak az Oberbanknál találni rövidebb lekötésre, de ott legalább 8 milliót kell lekötni, a Cetelemnél viszont már 100 ezer forinttól meg lehet ezt kapni más feltétel teljesítése nélkül, ez alatt pedig nem is nagyon érdemes pénz lekötni. Egyéves konstrukciónál 10,5 százalék a kamat, a maximális leköthető összeg mindkét esetben 50 millió forint.

A Cetelem már ezzel is megmozdíthat más bankoknál nulla kamaton inflálódó forintokat, de ennél egy nagyobb dobással is előállt - vette észre a Bank360.hu. Új ajánlatában ugyanis lekötés nélkül is 9 százalékos kamatot ad a takarékszámláján elhelyezett összegekre, és itt még 100 ezer forintos limit sincs. A pénz az elhelyezés napjától kezdve kamatozik, a kamatot minden naptári hónap utolsó napján írják jóvá.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo