Amit a közbeszerzésekről tudni kell

A 2007-2013-as periódusban az NFT I. során alkalmazott eljárások számos esetben módosultak, érdemes tisztában lenni velük.

Az egyik újítás, hogy a közbeszerzési eljárások során megváltoztak a kedvezményezettek kötelezettségei, így a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kéri a pályázóktól, hogy kiemelt figyelemmel kísérjék 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet 20-22. paragrafusában megfogalmazott rendelkezéseket. (A közbeszerzések értéke tavaly mintegy 1.500 milliárd forintot tett ki, ami a 2006. évinek a háromnegyede.)

Az ügynökség tájékoztatása szerint a közbeszerzések szabályos lefolytatása szükséges feltétele annak, hogy az abban érintett költségek a projekt költségvetésében elszámolhatók legyenek, ezért a hivatkozott rendeletben megfogalmazott rendelkezések betartása elengedhetetlen a projektek szabályos és sikeres lebonyolítása szempontjából.

A közbeszerzések célja, hogy a közpénzek a közérdeknek megfelelően kerüljenek felhasználásra, azaz jó minőségű szolgáltatást alacsony áron vásároljunk. Független elemzők szerint a hazai közbeszerzéseknek csak 10 százaléka zajlik teljesen szabályszerűen.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo