Napvilágra hozta a Pénzügyminisztérium az államháztartás júliusi főbb pénzügyi folyamatairól szóló gyorsjelentését. Eszerint a helyi önkormányzatok nélkül számolva az államháztartás hiánya július végéig 601,9 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 72,3 százalékát teszi ki. Az államháztartás bevételei július végéig az előirányzat 57,3 százalékára teljesültek. Az államháztartás jóváhagyott kiadásaiból 58,8 százalék került elköltésre. (A gazdasági prognózisokat készítő intézmények közül a GKI Rt. 930 milliárd forint, a Kopint-Datorg 1000 milliárd, az Ecostat pedig 970 milliárd forint idei éves államháztartási hiányt számolt ki 2003-ra.)
A korábbi évek szezonális ingadozásai alapján a július végére becsülhető hiány mintegy 600 milliárd forint volt, amely azonos mértékű a tényleges teljesítéssel. A Pénzügyminisztérium becslése szerint, augusztusban az államháztartás egyenlege 145 milliárdos deficitet mutathat.
Júliusban az államháztartáson belül a központi költségvetés egyenlege 33,8 milliárd forintos többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak egyenlege pedig 42,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az elkülönített állami pénzalapok egyenlege 7,7 milliárd forintos szufficitet mutat. Összességében az államháztartás júliusi egyenlege 0,8 milliárd forintos hiánnyal zárt.
A központi költségvetés idei egész évi előirányzata 569 milliárd forint hiányt jelöl meg, a hetedik hónap végéig 424,8 milliárd deficit teljesült, azaz az előirányzat 74,7 százaléka. A társadalombiztosítási alapoknál a bevétel az éves előirányzat 57,3 százalékra, a kiadásoknál pedig 59,2 százalékra teljesült.
Államháztartási hiány – túlteljesítéssel
Nagyobb a július végén kimutatott államháztartási hiány, mint az ezévre tervezett mérték időarányos része.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.