Alkalmi üzleti fogás áfa-kivédésre

A telekáfát kikerülhetőségét kínálják a vevőknek a Central Park két új egységének építői. Az üzleti fogással kétszáz lakást kívánnak értékesíteni ott, ahol éppen most tartottak bokréta ünnepséget az első ütemben elkészült épületnél.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szerkezet-kész állapotához érkezett Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan beruházása. A bokréta ünnepséget november 25-én tartó Central Park összesen kilencszáz lakásból áll majd, jelenleg 340 került átadás-közeli állapotba. A beruházok ebből az alkalomból jelentették be, hogy további kétszer száz lakásos épület megvalósításába is belekezdenek a Central Park területén, mégpedig úgy, a leendő tulajdonosok még az idén befizethetik az előleget. Ezzel az építtetőknek is előnyös lépéssel azt szeretnék elérni, hogy a vevők még kikerülhessék a jövőre bevezetésre kerülő telekáfa miatti többletköltséget. A bokrétaavató rendezvényen a beruházok azzal a megállapítással éltek, hogy véleményük szerint nem lankad az építési kedv, s jövőre is jelentős lakáskereslettel lehet számolni.

A Central Park mintegy 10 milliárd forintos összberuházásának megvalósítója egy nyíregyházi székhelyű fővállalkozó és generálkivitelező cég, az Épker Kft. A külföldön is sokfelé foglalkoztatott vállalat a nemzetközi minősítést jelentő M SZ EN ISO 2001-2002 követelményei alapján dolgozik az XIII. kerületben is. Az átriumos kialakítású lakópark környezete 8 ezer négyzetméternyi zöld területtel egészül ki, tervezői szerint budai miliöt kölcsönöznek a már kész és a még épülő épületegyüttesnek.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo