Algéria szívesen pótolja az orosz földgázt

Az Észak-Afrikából érkező gázmennyiség növeléséről írt alá szerződést az algériai Sonatrach és az olasz ENI energiavállalat - jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki Algírban tárgyalt.

Mario Draghi az algériai elnökkel, Abdel-Madzsíd Tebbúnnal, valamint a kormányfővel, Ajmán Benabderrahmánnal folytatott megbeszélései után tartott sajtótájékoztatót.

Az olaszok csökkentik energiafüggőségüket Oroszországtól (Fotó: MTI)

Bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá a két ország energetikai együttműködéséről. Ezzel egy időben a Sonatrach és az ENI szerződésben rögzítette az Olaszországba szállítandó földgáz-kvóta növelését.

Az olasz kormányfő emlékeztetett: az ukrajnai háború első napjaiban ígéretet tett az olaszoknak, hogy kormánya gyorsan lép az oroszországi gáztól való függőség csökkentése érdekében. Hangsúlyozta, hogy az energiaimport diverzifikálásával az olasz lakosságnak és a vállalatoknak egyaránt védelmet nyújtanak a konfliktus következményeivel szemben. A kormányfő hozzátette, hogy Algéria Olaszország első számú kereskedelmi partnere az afrikai kontinensen.

Elemzések szerint Róma az algériai gázzal kívánja helyettesíteni az oroszországi szállítmányok egy részét. Az észak-afrikai ország Olaszország második legnagyobb gázbeszállítója.

Olaszország éves gázfogyasztása mintegy 75 milliárd köbméter, s ennek majdnem negyven százaléka, 29 milliárd köbméter érkezik Oroszországból. További húsz százalékot - 2020-as adatok szerint - Algéria szolgáltat, ezt a kvótát Róma negyven százalékra kívánja emelni a következő években, miközben ugyanannyival csökkentené az orosz gáztól való függőséget. Az Algériában tárgyaló olasz delegáció tagja volt Luigi Di Maio külügyminiszter, valamint a környezeti átmenetért felelős miniszter, Roberto Cingolani.

Az ENI energetikai nagyvállalat elnöke, Claudio Descalzi a szerződés előkészítéseként már április 3-án tárgyalt Algériában.

Az algériai gáz a Földközi-tenger két partját összekötő Transmed-vezetéken keresztül érkezik. Róma kapcsolódni kíván a tervek szerint Nigériából induló és Algérián keresztül Európába tartó gázvezetékhez is.

Az olasz és az algériai kormány közötti szándéknyilatkozatban szerepel az is, hogy a két ország együttműködik a zöld hidrogén és más megújuló energiaforrások fejlesztésében is.

Mario Draghi bejelentette, hogy az algériai elnök május végén Rómába látogat, július 18-tól pedig Algírban tartanak újabb kormányközi találkozót. (MTI)

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo