Adós cégek toplistája

Az APEH 2008 második negyedévében 181 adózónál összesen 37,21 milliárd forint összegű adóhiányt állapított meg, amihez mintegy 29,89 milliárd forint összegű jogkövetkezmény társul - derül ki az adóhatóság által közzétett adatokból. Az APEH érintett körrel szembeni követelése (adóhiány+bírság) 67,1 milliárd forint.

Az APEH negyedévente közzéteszi azon adózók adatait, akiknél jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre. A listára a magánszemélyek 10 millió forintot, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülhetnek fel.

A mostani listán szereplő 181 nagy adós közül 110 vállalkozás, 71 pedig magánszemély. Az érintett kör átlagos tartozása az adóhiányt tekintve mintegy 205,6 millió forint, a jogkövetkezményeket is beleértve pedig 370,7 millió forint.

A legnagyobb adósok között most is sok a felszámolás alatt álló cég, ami rontja a velük szembeni követelés megtérülésének esélyét. Egymilliárd forint feletti adóhiánya négy cégnek van. A magánszemélyek közül 169 millió forinttal lehetett a pálmát elvinni, 100 millió forintnál nagyobb adóhiánya a listavezetővel együtt három magánembernek van.

Az adóhiány összege szerinti sorrend alapján a "milliárdosok" közül az első a listán a VEKTOR TERM NOVA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." (Pirtó) 1,727 milliárd forint adóhiánnyal, amihez 1,311 milliárd forint jogkövetkezmény társul. A második céges helyezett az M2 DATA Hungary Nemzetközi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) 1,465 milliárdos adóhiánnyal és 1,047 milliárd forint jogkövetkezménnyel.

A harmadik a GATE-COMP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." (Érd) 1,338 milliárd forint adótartozással és 934 millió forintnyi büntetőtétellel. A negyedik legnagyobb adóhiányt, 1,067 milliárd forintot a COMPACT DIRECT Kereskedelmi és Szolgáltató KFT.-nél (Üllő) állapították meg, amihez 745 millió forint bírság és kamat kapcsolódik.

A magánszemélyek közül Gazsi István (Budapest) áll az első helyen mintegy 169 milliós adóhiánnyal és 182 millió forintos jogkövetkezménnyel. A "százmilliósok" klubjának másik két tagja Pádár Csaba Sándor (Dabas) 108 millió + 84 millió forinttal, és Felber Zsolt (Győr) 104 millió + 65 millió forinttal.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo