"A szállítmányokat is feltartóztatjuk"

A jövő héten blokád alá kerülhetnek a nagy almafeldolgozók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az MTI-vel telefonon Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazda Szövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója kedden egy helyi, megyei sajtótájékoztatót követően.

 A szövetségi igazgató elmondta, hogy bejelentették a rendőrségen, hogy augusztus 25-től, azaz jövő hét hétfőjétől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodók demonstrációt szerveznek az osztrák érdekeltségű Agrana vásárosnaményi feldolgozója, illetve a Rauch Hungária nyírmadai feldolgozója előtt. A két feldolgozó üzemet blokád alá vonják a termelők, megakadályozzák az áruszállítást az üzemekbe. A demonstrációt szeptember 15-ig jelentették be - tette hozzá a szövetségi igazgató.

A Magosz kéri a helyi almatermelőket, hogy a demonstráció ideje alatt ne szállítsanak almát a feldolgozó üzemekbe, ugyanis ezeket a szállítmányokat is feltartóztatják. Várhatóan ezt teszik majd a demonstráló gazdálkodók azokkal a lengyel kamionokkal is, amelyek tudomásuk szerint almát szállítanak a két feldolgozó üzembe. Budai Gyula emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a gazdálkodók megbízottai csak felfüggesztették a tárgyalást, ám, ha valamiféle eredmény mutatkozik a feldolgozók tulajdonosaival történő miniszteri megbeszélés nyomán, akkor ismét visszaülnek a tárgyalóasztalhoz.

30 forintot nem

Budai Gyula szerint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől a szabolcsi almatermelők képviselői ígéretet kaptak arra, hogy az agrártárca vezetője egyeztet a feldolgozók tulajdonosaival, illetve lengyel kollégájával az átvételi árakról. A magyar gazdálkodók ugyanis szeretnének az úgynevezett ipari léalmáért kilónként nettó 30 forintot kapni. Ezt az árat azonban a feldolgozók jelenleg még nem hajlandók megfizetni - mondván, hogy Lengyelországban 7-8 euró centért veszik az árut - 15-20 forintot kínálnak a léalma kilójáért, ugyanannyit, mint Lengyelországban. Budai Gyula arról is beszélt, hogy pártállásra való tekintet  nélkül felkérik a megyei országgyűlési képviselőket, hogy tekintélyüket latba vetve hassanak oda, hogy a szabolcsi almatermesztők megkapják a kért árat az ipari léalmáért.

Arról, hogy a demonstráció mikor is kezdődik a helyi gazdálkodók képviselői gazdagyűlésen döntenek Vásárosnaményban kedden este.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo