A minimálbér alatti jövedelmet bevallókat “elszámoltatják”

A módosított szabályok szerint ebben az évben az állami adóhatóság csak azokat a magánszemélyeket hívhatja fel a bevallásban közölt adataik kiegészítésére, akiknek a bevallott jövedelme egymást követő két éves bevallási időszakban sem éri el a mindenkori minimálbér összegét.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Bokros Lajos pénzügyminisztersége idején vezették be az önálló tevékenységet végző magánszemélyek számára az ún. jövedelemküszöböt”. Ennek lényege az volt, hogy minden szakmában településenként volt egy “elvárt” jövedelem, s aki ezt nem teljesítette, azokat az adóhatóság minden évben felszólította, hogy részletesen számoljanak el adott évi bevételükről, kiadásaikról, befektetéseikről. A jogintézmény bevezetése évében még közel 70 ezer – főleg- egyéni vállalkozónak kellett aprólékosan beszámolni minden bevételéről és kiadásáról, a későbbi években viszont – mivel enyhültek a szabályok - általában 10-20 ezer között volt azon vállalkozók száma, akiknek ezen az egyébként igen “macerás” procedúrán át kellett esni. Tavaly viszont úgy döntött az Országgyűlés: a jövedelemküszöb betöltötte szerepét, már inkább jövedelem visszafogó hatása van, ezért megszüntették. Maradt viszont mégis egy “apró” jogosítványa az adóhatóságnak: ebben az évben a 2002. évi adóbevallással összefüggésben azok a magánszemélyek számíthatnak az adóhatóság bevallás kiegészítésére történő felszólítására, akiknek sem 2001-ben, sem 2002-ben nem érte el az adott évi jövedelme az abban az évben érvényes minimálbért. (2001-ben 40000, tavaly pedig 50 ezer forint volt a minimálbér.) Az adóhatóság felszólítása alapján a magánszemélynek az adott évben megszerzett összes jövedelméről, bevétele felhasználásáról, kiadásáról, ráfordításaról, befektetéseiről, valamint annak forrásairól kell nyilatkozatot tenni. A nyilatkozat beérkezését követően az adóhatóság megviszgálja, hogy a magánszemélynek a bevallott jövedelme és egyéb forrása nyújthatott-e elegendő fedezetet a nyilatkozatban megjelölt felhasználásra. Ha a bevallott jövedelem és az egyéb forrás nem nyújthatott elégséges fedezetet a felhasználáshoz, vagy a magánszemély a nyilatkozatában foglaltakat nem tudja hitelt érdemlően igazolni, akkor az adóhatóság elrendeli a magánszemély bevallásának utólagos vizsgálatát.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo