A kormánynak bontják a Nyugati pályaudvart

Megkezdődhetnek a kormányzati negyedhez kapcsolódóan a Nyugati pályaudvar területfelszabadítási, bontási munkálatai, miután a MÁV Zrt. hirdetménnyel indult tárgyalásos közbeszerzési eljárását az újbaroki VÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. elnyerte nettó 446 millió forintos ajánlatával - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.

 A megbízás tartalmazza a vasúti közlekedési létesítmények, vágánycsoportok, kitérők elbontását és áthelyezését, valamint a kiszolgáló és működtető közművek áthelyezését. A tenderdokumentum szerint az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke 150 millió forint volt, ezzel szemben a legalacsonyabb ajánlatot a nyertes tette, ami így is az előzetesen kalkuláltnak a triplája volt, ám a legmagasabb ajánlati összeg 817 millió forintot tett ki.

Négymilliárdos előleg

A MÁV már kiürítette az átadás első, október 31-i határidejére a Nyugati pályaudvar azon részeit, ahol az új kormányzati negyed épületegyütteseinek jelentős része fog felépülni. A terület kiürítésével a vasúttársaság 4,4 milliárd forint vételárelőleghez jut, amelyet 2007. november 30-ig utal át a MÁV  számlájára a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. A kormány 2007. május 11-iki határozata szerint az új kormányzati negyed a Podmaniczky utca és a Váci út közötti 30 hektáros területen valósul meg, amelynek nagyobb része a Nyugati pályaudvarhoz kapcsolódóan a MÁV Zrt. tulajdonában volt. Az  építkezés megkezdése érdekében a MÁV kiüríti és átadja a szükséges  területeket a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak.

A MÁV Zrt. és a Magyar Állam képviseletében a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2007. augusztus végén ingatlan-adásvételi szerződést kötött a Nyugati pályaudvar Podmaniczky utcai oldalán található posta épületétől a Ferdinánd hídon túli kazánházig terjedő területre. Az építészeti tervpályázat szerint a kormányzati negyed épületegyüttese 2009 májusára fog felépülni.

A kitelepített funkciók jelentős része nem kötődik a pályaudvarhoz, így az nem nehezíti és akadályozza a Nyugati pályaudvar utasforgalmát és az utas-kiszolgálást - közölte korábban a MÁV.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo