A megbeszélésen a miniszterelnök mellett részt vett Járai Zsigmond jegybankelnök, László Csaba pénzügyminiszter, Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter is.
A kormányfő kiemelte: a mögöttünk levő nehéz szakasz a köztársaság számára többletterhet nem jelentett, azonban az esetleges jegybanki haszon - az érvényes törvényi rendelkezések miatt - legkorábban két év múlva jelentkezhet a költségvetés egyenlegében.A kormány és a jegybank együttműködésében kiemelten fontos a kooperáció, ez garanciát jelenthet az inflációs cél tartására, valamint a költségvetés egyensúlyának megtartására is. A jegybank - feladata szerint - szűkebb területre, az inflációs célokra és az árfolyampolitikára koncentrál, míg a kormány szem előtt tartja a bérpolitika és a gazdaság helyzetének alakulását is.
Medgyessy Péter hozzátette: a kormány örül annak, hogy a pénzpiacokon helyre álltak a normális állapotok, a beáramlott spekulatív tőke jelentős része már eltávozott. Ebben a helyzetben a kormány számára elengedhetetlen a következetes jegybanki politika.
Forrás: MeH Sajtóiroda
A kormány gazdaságpolitikájáról
A kormány elkötelezett a 2003-as költségvetés végrehajtásában, a kitűzött egyensúlyi és bérpolitikai célok teljesítésében – közölte Medgyessy Péter tegnap, a gazdaság- és pénzügypolitika meghatározó vezetőivel tartott megbeszélés után.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége
Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.